Sokat kell még oltanunk, ha védeni akarjuk a legidősebbeket

járvány
2021 március 17., 14:57
  • Ezen a héten sem sikerült beoltani annyi embert koronavírus ellen, amennyit eredetileg szeretett volna az operatív törzs.
  • Átoltottságban továbbra is második helyen állunk az Unióban.
  • A készletek felhasználásában viszont az uniós országok alsó harmadába tartozunk.
  • A 80 év felettieknek nagyjából 50 százalékát sikerült eddig beoltanunk. Van, ahol 80-90 százalékot is elértek már.
  • A mostani tempó alapján június közepére érhetjük el az 50 százalékos átoltottságot.

Több mint 500 ezer oltás beadásával számolt az elmúlt hétre az operatív törzs, ennek végül kevesebb mint 90 százalékát, 443 ezret teljesítettek, beleértve az első és második körös adagokat is. A hétfői ünnepnapon csak 13 ezerig jutottak, míg egy héttel korábban 50 ezer, azelőtt közel 38 ezer oltást adtak be.

Nem teljesen egyértelmű, hogyan számolja az operatív törzs az oltási heteket. György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője többször azt mondta, szerdától szerdáig tart egy turnus. Így fogalmazott akkor is, amikor múlt csütörtökön beígérte a félmillió oltást.

Orbán Viktor a rádióban már keddtől keddig mérte az oltási hetet, majd György István is azt mondta, a mostani oltási hétből a hétfő és a kedd van hátra. Most mi is ehhez igazodtunk.

A megelőző két hétben - még szerdától szerdáig számolva - egyaránt 80 százalékban sikerült teljesíteni a tervet. A következő héten

  • 98 ezer Pfizer-vakcinát fordítanak idősek első körös oltására, 22 ezret pedig második körre (kórházi oltópontokon),
  • 130 ezer adag Szputnyikból szintén időseket oltanak 20 ezret pedig katonák, rendvédelmi dolgozók oltására terveztek be (szintén kórházakban),
  • 48 ezer adag AstraZenecát a háziorvosi rendelőkben adnak be időseknek, 7200-at pedig kórházakban osztanak ki egészségügyi dolgozók és katonák számára.

Hogy állunk más országokhoz képest?

Eddig 1,4 millióan kaptak legalább egy oltást Magyarországon. Ha a második körös adagokat is számoljuk, akkor az összes eddigi szúrások száma csaknem 300 ezerrel meghaladja a teljes oltottságra elegendő vakcinakészletet. Ez azért van, mert március eleje óta az első oltásokat helyezik előtérbe, hogy minél többen kapjanak legalább részleges védettséget. A Pfizer és az AstraZeneca esetében növelték is a két oltás közt eltelt időt.

link Forrás

Átoltottságban továbbra is második helyen állunk az Európai Unióban Málta mögött. Hozzánk hasonlóan áll Ciprus, majd Finnország, Észtország, Dánia és Izland következik.

link Forrás

Az eddig Magyarországra érkezett vakcinadózisok 41 százaléka van még készleten, beleértve a 450 ezer adag Sinopharmot, amit második körre kell majd felhasználni. Müller Cecília kedden azt mondta, ez már megkapta az engedélyt, György István mégsem említette a jövő heti oltási tervben.

link Forrás

Ha kíváncsiak vagyunk, más országokhoz képest milyen arányban használjuk fel a rendelkezésre álló készleteket, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatait kell megnéznünk. Ezek néhány napos csúszással frissülnek, nem tartalmazzák a legújabb szállítmányokat és a legújabb oltásokat.

Emiatt a magyar adat is eltér a fentitől, de legalább összehasonlítható a többi országgal. Magyarország 72 százalékos felhasználási aránya az uniós rangsor alsó harmadába tartozik.

link Forrás

Az ECDC adatbázisa más érdekességeket is rejt, amikről az operatív törzs nem számol be. Megtudhatjuk például, milyen arányban oltották be eddig a különböző korosztályokat. (Erre az ábrára is érvényes, hogy nem tartalmazza a legfrissebb adatokat.)

Látszik, hogy egyes országokban (Írország, Finnország) már a 80 évnél idősebbek lealább 70 százaléka megkapta a vakcina első adagját. Málta és Izland ennél is magasabb oltottsági arányt ért el a legidősebbek körében. Magyarországon ennél kiegyenlítettebb a helyzet,

a 80 felettiek nagyjából felét sikerült beoltani. Nem tudjuk, mennyien regisztráltak az oltásra a legidősebb korosztályból, így azt sem, közülük mennyien vannak még hátra. Mindenesetre György István múlt csütörtökön azt mondta, a következő, mostanra véget ért oltási héten lezárnák ezt a korosztályt. Keddi tájékoztatóján nem említette, hogy sikerült volna elérni a célt.

Az operatív törzs hétfőn annyit közölt, hogy 1,6 millió 60 évnél idősebb regisztrált mostanáig, a háziorvosokat pedig arra kérték, őket részesítsék előnyben. Az ECDC adatai szerint a 70-79 éveseket 42, a 60-69 éveseket pedig 23 százalékban sikerült beoltani.

link Forrás

Ha a mostani tempóban haladunk, becslésünk szerint június 20-ára érhetjük el az 50 százalékos oltottsági arányt a teljes népességben.

link Forrás

Egy hete még június elején tűnt reálisnak az 50 százalék elérése, ebből is látszik, hogy az elmúlt héten lassult az oltások beadásának üteme. Ezen az ábrán végigkövethető, hogy adott pillanatban hány nap volt még hátra az 50 százalékos határig az előrejelzés szerint (legalsó vonal).

Látszik, hogy az oltási tempó hullámzásával a jövőbeli esélyeink is változnak: a mostani állás szerint 96 napot kell várnunk, ami az utóbbi időszak tendenciáihoz képest elég sok. A hétvégi lassulás előtt úgy tűnt, még 70-80 nap is elég lehet

Persze, ha sikerül felgyorsítani az oltások beadását, ami függ a készletek érkezésétől és a szervezés hatékonyságától, ismét csökkenhet ez a szám.

link Forrás

Címlapkép: ATTILA KISBENEDEK / AFP