Angelina Jolie családon belüli erőszakkal vádolja Brad Pittet

bulvár
2021 március 18., 13:27

Angelina Jolie és Brad Pitt válása még mindig nem zajlott le, a színésznő a válóper részeként most családon belüli erőszakot bizonyító dokumentumokat tervez benyújtani. A Daily Beast az Us Weeklyre hivatkozva azt írja, Jolie nem részletezte, hogy ebben az esetben mit jelent a családon belüli erőszak, de a beadvány szerint nemcsak ő tesz majd vallomást, hanem Pittel közös kiskorú gyerekeik is.

Mivel utóbbihoz mindkét szülő beleegyezése szükséges, így azt, hogy gyerekeik vallomást tegyenek, Pittnek is engedélyeznie kell, vagyis bőven előfordulhat, hogy csak nagykorú gyerekeik tehetnek vallomást a válóperben.

photo_camera Jolie és Pitt 2015-ben a By the Sea című film premierjén Fotó: MARK RALSTON/AFP

Jolie és Pitt 2005-ben jöttek össze, házasságot 2014-ben kötöttek, 2016-ban jelentették be, hogy elválnak, vagyis a per már öt éve húzódik. Kapcsolatuk alatt három közös gyerekük született, hármat pedig örökbe fogadtak.