Korrupció miatt tartóztatták le a NAV egyik felsővezetőjét

március 19., péntek 14:42

A gyanú szerint egy vállalkozó egy nagy értékű mobiltelefonért cserébe rávette a vele bizalmas viszonyban álló, vezető beosztású NAV-ost, hogy pozícióját felhasználva soron kívül intézkedjen egy gazdasági társaságot érintő adóhatósági eljárás lezárásában.

A NAV-os vezetőt az ügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A vezető a társával együtt tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség közleménye szerint a NAV felsővezetőjének tette egyike a legsúlyosabb korrupciós bűncselekményeknek,

a minősített vesztegetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A nyomozó főügyészség kezdeményezte az őrizetben lévő gyanúsítottak letartóztatását. Az indítvány szerint a terheltek büntetőeljárásban történő jelenlétének biztosítása – a potenciális szökésre, a bizonyítás megnehezítésére, továbbá a hivatalos személy esetében a bűnismétlés veszélyére tekintettel – csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével érhető el. A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását.

A gyanúsítottak lakó- illetve tartózkodási helyén, munkahelyi irodájában és gépjárművében tartott kutatásoknál számos tárgyi bizonyíték került elő.