Az ír testvérpár a tinédzserévei végén alapította meg cégét, ami most 95 milliárd dollárt ér

TECH
2021 március 21., 11:44

A héten a Stripe vált a Szilícium-völgy történetének legértékesebb vállalatává, miután a legutóbbi befektetői körben 600 millió dollárt tudtak bevonzani. A vállalat egyetlen év alatt megháromszorozta az értékét, jelenleg 95 milliárd dollárra becsülik. Ez magasabb összeg, mint amennyire a Facebookot (80 milliárd dollár) vagy az Ubert (72 milliárd dollár) taksálták, mielőtt tőzsdére vitték volna őket.

John Collison
photo_camera John Collison Fotó: JACQUES DEMARTHON/AFP

A Stripe-ot egy ír testvérpár, Patrick és John Collison alapította 2010-ben. Meglehetősen fiatalon, hiszen jelenleg is csak 32, illetve 30 évesek. A vállalat cégeknek kínál online fizetési szolgáltatásokat, ügyfeleik között ott van már az Amazon, a Zoom, a Shopify, a Deliveroo, az Uber vagy az Instagram is, és a járvány kezdete óta, ahogy az online fizetés még meghatározóbbá vált, a Stripe értéke is meredeken emelkedett. A Financial Times elemzése szerint csak Európából több mint 200 ezer cég (!) kezdte el használni a Stripe-ot a járvány kezdete óta, és a pénzügyi szolgáltató rendszere tavaly másodpercenként 5000 kérést kapott a felhasználóktól.

A Stripe a terjeszkedésével párhuzamosan masszív igazolásokba is kezdett: a vállalat igazgatótanácsába februárban a volt brit jegybankelnök, Mark Carney érkezett, míg pénzügyi igazgatónak a General Motors CFO-ja, Dhivya Suryadevara. Az igazolások hírére sokan arra számítottak, hogy a Stripe tőzsdére készül, de egyelőre maradnak magánkézben. Ezért aztán a bevételeikről és a vállalat által termelt nyereségről sem tudni sokat, de minden jel szerint elég jól mehet nekik, és nem is volt égető szükségük erre a 600 millió dollárra, amit inkább jelzésértékből vontak most be, hogy legyen tartalék a rázósabb napokra. A Financial Times információi szerint amúgy a 2020-as harmadik negyedévben 2 milliárd dolláros bevétele lehetett a cégnek, de ez nem hivatalos adat, csak iparági értesülés.

photo_camera Fotó: PHILLIP FARAONE/Getty Images via AFP

A legutóbbi értékelési körrel a két testvér vagyona 11,4-11,4 milliárd dollárra nőtt, a mai napig ők látják el az elnöki és a vezérigazgatói posztokat a cégben.

A most bevont forrásokból a Stripe előbb Európában tervez tovább terjeszkedni: a San Francisco-i székhelyű vállalat ezer új embert fog felvenni a dublini központjába, majd a tervek szerint még idén megjelennek a brazil, az indiai és az indonéz piacon is.

Elkerülték a botrányokat

A Stripe története sok szempontból az a fajta szilícium-völgyi sikertörténet, amilyenre oly sok start-up indulásakor áhítoznak az alapítók, de ami aztán nagyon-nagyon keveseknek jön csak össze. A Collison-testvérek gyakorlatilag még a késő tinédzseréveik végén alapították meg első cégüket, mellyel ebayes kereskedőknek kínáltak szoftveres segítséget. Az ötletben fantáziát láttak amerikai befektetők, és hárommillió dollárt fizettek ki a cégért. A testvérek ekkor költöztek át Írországból San Franciscóba, immár fiatal dollármilliomosokként. És ekkor jött a következő cég ötlete, amellyel az online fizetésre kezdtek koncentrálni. Ma már az alapvető netes tevékenységek közé tartozik, hogy minden honlapon tudunk online fizetni, de 2010-ben ez még egy kevéssé felkarolt terület volt. A Stripe ötlete hamarosan olyan jelentős befektetőket vonzott be, mint Elon Musk vagy Peter Thiel.

Csak amíg Musk vagy Thiel a Szilícium-völgy ismert szupersztárjai, addig a Collison-testvérekről alig lehet hallani a sajtóban, és a Stripe nevét is leginkább csak azok ismerték, akik otthonosan mozogtak a techszektorban. Nem véletlenül: a két testvér eléggé kerüli a nyilvánosságot, és nagyon távol áll tőlük az a techpróféta-szerep is, amelyet oly sok startup-alapító szeret magára ölteni. A Stripe sikertörténetével foglalkozó anyagok rendre kiemelik, hogy milyen sokat számíthatott, hogy a testvérek elkerülték a botrányokat, és nem keresték a feltűnést, hanem csak megjelentek egy felfutófélben lévő szektorban, és tíz éven át folyamatosan dolgoztak.

A sikerük persze ennek ellenére is meghökkentő, hiszen John Collison is elismerte egy interjúban, hogy első látásra nincs semmi izgalmas a digitális fizetési rendszerekben: ez egy sokszereplős, rendkívül kiélezett piac, alacsony árréssel. A Stripe sikerének egyik titka az lehet, hogy még korán elkezdtek együttműködni több olyan e-kereskedelmi céggel, melyek aztán többek között épp a járvány hatására hatalmassá nőttek. A másik szempont, hogy a Stripe rendkívül felhasználóbarát, a vállalkozásoknak nem kell a különféle bankokkal, hitelkártyacégekkel és pénzügyi szolgáltatókkal vesződniük, illetve ilyesmire embereket felvenniük, az amerikai-ír cég az online fizetés minden nehézségét átveszi tőlük. A hasonló szolgáltatást nyújtó cégek között nem a Stripe dolgozik a legalacsonyabb jutalékrendszerrel, de olyan rendszert fejlesztettek, amit egy kisvállalkozó is könnyedén és gyorsan tud a webshopjába integrálni.

Szintén a Stripe sikerét hajtja, hogy miközben egy csomó felkapott techszektor van, melynek növekedési kilátásaival kapcsolatban azért akadnak szkeptikus hangok, az online fizetés nem ilyen: mindenki, de tényleg mindenki arra számít, hogy ez a terület jelentősen növekedhet még a közeljövőben. Épp ezért a gazdasági lapoknak nyilatkozó befektetők nem érzik lufinak a Stripe 95 milliárd dolláros értékelését, mert mind a pénzügyi szolgáltatások digitalizációja, mind az e-kereskedelem bőven növekedni fog még.

A Collison-testvérek döntése, hogy Dublinban fejlesztik tovább a cég európai központját, különösen jó hír lehet az ír pénzügyi szektornak, amelyet épp nemrég rázott meg egy komolyabb botrány, miután kiderült, hogy a legnagyobb ír brókercég vezetői súlyos visszaéléseket követtek el. Ehhez képest annak bejelentése, hogy a legtöbbre értékelt amerikai start-up jelentős léptékben készül befektetni Dublinban, nem is jöhetett volna jobbkor.

Ugyanakkor ez a lehetőség komoly terhet is rak majd az ír pénzügyi felügyeletre: a Bloomberg írt arról, hogy Dublin eddig a kedvező adózási lehetőségek révén európai központként szolgált nagy amerikai techóriások számára, de amíg a Facebook vagy a Google egy alapvetően szabályozatlan terepen tevékenykedhettek, addig a Stripe a szigorúan szabályzott pénzügyi szolgáltatói piacon van jelen, azaz az ír központi banknak kell majd figyelnie arra is, hogy a Stripe milyen szolgáltatásokat nyújt a többi 26 uniós tagállamban.

Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Stripe egyelőre nem készül tőzsdére sem, Dhivya Suryadevara nemrég arról beszélt, hogy a hosszabb távú kilátások foglalkoztatják igazán őket, és a következő 10 év még az elmúlt 10 évnél is izgalmasabb lesz a számukra.

Egy 2018-as interjú a testvérekkel:

link Forrás

Ez meg egy elég érdekes beszélgetés 2019-ből Mark Zuckerberg, Tyler Cowen közgazdász és Patrick Collison között:

link Forrás