Erdogan megsértéséért 3,5 év börtönre ítélték a törökországi kurdbarát párt volt társelnökét

jog
március 22., hétfő 17:55

Egy isztambuli bíróság Recep Tayyip Erdogan török elnök megsértéséért 3,5 év börtönre ítélte Selahattin Demirtast, a törökországi kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) börtönben ülő volt társelnökét.

Demirtas 2016 novembere óta előzetes letartóztatásban ül „terrorszervezet vezetésével, terrorista propaganda terjesztésével és bűncselekmények elkövetésére irányuló felbujtás” vádjával. Sok más, köztük szintén terrorizmussal kapcsolatos eljárás is folyamatban van ellene.

A HDP volt társelnökét a most lezárult perben 2015. decemberi, újságírók előtt tett kijelentései miatt találták vétkesnek, amikkel megsértette Erdogant és Ahmet Davotoglu akkori török miniszterelnököt.

Demirtas videohíváson keresztül kapcsolódott a tárgyaláshoz, és azt mondta: a kormányt bírálta, nem közvetlenül az államfőt és a miniszterelnököt. „Nagyon enyhén fejeztem ki magam” – mondta, végül azt mondta, „a demokratikus társadalomnak feladata bírálni a kormányt”.

Selahattin Demirtas 2015. október 28-án. Fotó: Ozan Kose/AFP

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) először 2018-ban, majd tavaly decemberben is elrendelte Demirtas azonnali szabadon bocsátását. A strasbourgi testület azt állapította meg, hogy a férfi bebörtönzésével Törökország több pontját megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének, és 60 400 euró kártérítés megfizetésére is felszólította Ankarát.

Az EJEB jogerős határozatai kötelezőek az Európa Tanács mind a 47 tagállama számára, de Törökország nem hajtotta végre a döntést.

A török vezetés a kurdbarát pártot évek óta annak a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a „politikai kirakataként” kezeli, ami 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban a kurd kisebbség függetlenségéért. A HDP tagadja a vádat. A 2016-os katonai puccskísérlet óta Ankara fokozottan lép fel a kurdbarát tömörülés ellen, miközben a kormányzat nem a HDP-t teszi felelőssé az összeesküvésért.

Múlt szerdán egy török államügyész terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra hivatkozva eljárást kezdeményezett az alkotmánybíróságnál a HDP bezárása érdekében. Az alkotmánybíróságnak a vádirat benyújtásától számítva 15 nap áll rendelkezésére eldönteni, hogy befogadja vagy elutasítja a keresetet.

Pár órával korábban a török parlamentben megfosztották mandátumától Ömer Faruk Gergerlioglu kurdbarát képviselőt. Gergerlioglu azzután veszítette el mandátumát, hogy egy terrorpropagandának minősített 2016-os Twitter-posztja miatt 2,5 év börtönnel sújtották, amit a fellebbviteli bíróság helybenhagyott, és a vonatkozó ítéletét szerdán a törvényhozásban felolvasták.

A képviselők mentelmi jogát még 2016 első felében törölték el Törökországban. (MTI)