Önkénteseket toboroz az Országos Kórházi Főigazgatóság

járvány
2021 március 22., 17:20

Egészségügyi tanuló és végzettségű önkéntesek jelentkezését várja az Országos Kórházi Főigazgatóság. Az állami szerv külön honlapot hozott létre a jelentkezések fogadására.

„A koronavírus járvány harmadik hulláma minden eddiginél súlyosabban érinti Magyarországot, ezért országos összefogásra van szükség ahhoz, hogy a meredeken ívelő járványt megállítsuk, és leküzdjük”

-írják közleményükben. Bár önkénteseket toboroznak, a szöveget azzal zárják, hogy

„a magyar egészségügy eddig is képes volt mindenkinek az elérhető legmagasabb szintű ellátást biztosítani, a koronavírus-járvány kitörése óta mindenkinek jutott elegendő orvos, ápoló, kórházi ágy, lélegeztetőgép és gyógyszer és ez így lesz a jövőben is.”