Elfogták a gödöllői templomban kegytárgyakat összefestékező és gyújtogató férfit

bűnügy
2021 március 24., 06:57

Elfogták a gödöllői rendőrök azt a férfit, aki március 15-én betört egy gödöllői templomba, ahol felgyújtotta a padokat, és kegytárgyakat festékezett össze.

A 28 éves férfi lakásában megtalálták a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt eszközöket. A police.hu közleménye szerint Cs. Róbertet „bilincselni kellett, hogy ne tegyen kárt a szemlebizottság tagjaiban”, és szájából „csak úgy záporoztak a tegeződő fenyegetések és provokációk”.

A gyanú szerint a férfi március 15-én este a templom bejárati ajtaját baltával bezúzta, majd berúgta, a templomban a hátsó padokat leöntötte olajjal, és meggyújtotta, aztán felrúgott egy állványt, és festékkel leöntötte az ikonosztázt. Ezzel körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozott.

photo_camera Az összefestékezett ikonosztáz Fotó: police.hu

A Gödöllői Rendőrkapitányság a férfi ellen „a vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás megalapozott gyanúja miatt” folytat eljárást. (police.hu)