A járvány miatt sokan nemcsak elhalasztották a gyerekvállalást, de inkább teljesen le is mondtak róla

gyerek
2021 március 25., 10:18

Amikor 2020 tavaszán a járvány miatt világszerte megkezdődtek a lezárások, mindenki azt gondolta, hogy az otthonukba szorult párok mást se fognak csinálni, csak egymással foglalkozni, ami majd hatalmas baby boomhoz vezet. Ehhez képest a statisztikák szerint az Egyesült Államok az elmúlt évszázad legnagyobb születési visszaesését produkálta, ahogy Európában is jelentősen visszaesett a születések száma. A járvány gyerekvállalási kedvet befolyásoló hatásait a BBC foglalta össze egy cikkben.

A születések csökkenése nem mindenkit ért váratlanul, Philip N. Cohen, a Marylandi Egyetem szociológus professzora azt mondta a BBC-nek, hogy látva a járvány súlyosságát, egyáltalán nem lepődött meg, de úgy fogalmazott, ettől függetlenül számára is sokkoló élőben látni a születések drasztikus csökkenését.

Az amerikai születések számának csökkenését a Brookings Intézet közgazdászai már 2020 júniusában megjósolták. Akkori becsléseik szerint úgy számolták, hogy éves szinten háromszázezerrel, de akár félmillióval kevesebb gyerek születik majd. Európai felmérések pedig azt mutatták, hogy a 2020-ban gyereket tervező franciák és németek 50 százaléka döntött úgy, hogy elhalasztja a gyerekvállalást.

Olaszországi adatok alapján 21,6 százalékos visszaeséssel számoltak, Spanyolországban pedig 20 százalékossal. Kilenc hónappal a járvány európai kezdete után, vagyis múlt év decemberében és 2021 januárjában Franciaországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Tajvanban és Koreában az elmúlt húsz év legkevesebb születését regisztrálták.

Google-keresések is azt mutatták, hogy visszaesett a gyerekvállalási kedv

A németországi Max Planck Demográfiai Kutatóintézetben Joshua Wilde és csapata is előre megjósolta a csökkenést. Amerikai Google-keresési adatokat, azon belül is olyan keresési kifejezéseket vizsgáltak, mint a terhességi teszt vagy a clearblue (egy terhességi teszt-márka), és ezek gyakoriságából októberben azt jósolták, hogy februárra 15,2 százalékkal csökken majd a születések száma. Most azt látják, hogy ez a csökkenés hónapokig, akár augusztusig is eltarthat, legalábbis az Egyesült Államokban biztosan.

photo_camera Terhes nő maszkban sétál Párizsban 2020. április 8-án Fotó: MEHDI TAAMALLAH/NurPhoto via AFP

Ha becsléseik helyesek, és a továbbiakban is csökken a születések száma, azzal ez lehet az elmúlt több mint egy évszázad legnagyobb csökkenése. Nagyobb, mint a 2008-as, vagy mint az 1929-es gazdasági világválságok után.

Wilde szerint a gazdasági válságok és a járványok először a születések visszaesését, majd hirtelen fellendülését mutatják, de ebben az esetben mást tapasztalt. Azt mondta, most azt látja, hogy az emberek sokkal hosszabb ideig várnak a gyerekvállalással, de akadnak olyanok is, akik úgy döntöttek, inkább egyáltalán nem vállalnak gyereket.

Eközben az ENSZ szexuális és reproduktív egészséget vizsgáló szervezetének jelentése szerint a járvány miatt csaknem 115 ország 12 millió nője veszítette el a lehetőséget, hogy eljusson egy családvédelmi szolgálathoz, ami legalább 1,4 millió nem tervezett terhességet eredményezhet. Épp ezért vannak országok, ahol akár több gyerek is születhet. Indonéziában például a kormány félmillióval több gyerek születésével számol, pedig az országban kifejezetten kérték az embereket, hogy ne csináljanak gyereket. A BBC cikke szerint a lezárások alatt a kormány a városokban autókat küldött körbe, hogy azokból hangosbeszélőn át kérjék az apákat, hogy „fogják vissza magukat”: „Lehet szexelni. Lehet házasodni. De ne essetek teherbe.” Az ország családtervezési ügynöksége szerint a lezárások alatt legalább tízmillió ember hagyta abba a fogamzásgátló szedését, mert egyszerűen nem jutottak el klinikákra vagy gyógyszertárakba.

De miért van visszaesés az USA-ban és Európában?

Az egyik teória szerint azért, mert az emberek egyszerűen kevesebbet szexelnek. A Kinsey Intézet egy még 2020-as jelentése szerint a megkérdezettek több mint 43 százaléka – kortól és nemtől függetlenül – arról számolt be, hogy a járvány kezdete óta romlott a szexuális életének minősége. Egy ilyen témájú, kínai kutatás is hasonló eredményeket hozott, Dél-Ázsiában azonban nem volt visszaesés.

Azt, hogy egy ország gazdasága és demográfiai helyzete között van összefüggés, eddig is tudni lehetett, és ez a járvány alatt sem változott jelentősen: egy BBC által hivatkozott kutatás szerint azok a felnőttek, akik Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság koronavírus által leginkább sújtott területein éltek, inkább elhalasztották a gyerekvállalást. Mindeközben több, gazdagabb észak-európai országban, mint például Norvégiában, Dániában vagy Finnországban csak csekély, vagy leginkább semmilyen csökkenésről nem számoltak be a decemberi és januári születési számok alapján.

A Maastrichti Egyetem pszichológusa és szexológusa, Marieke Dewitte azonban egyszerűbben közelítette meg a kérdést, hogy miért születik kevesebb gyerek. Szerinte egyszerűen azért, mert a járvány másképp hat mindenki szexualitására és párkapcsolatára. Néhány embernél a stressz növeli a szexuális vágyat, néhánynál pedig pont az ellenkezője történik.

(Nagy kép: Terhes nő maszkban sétál Hong Kong utcáin 2020. március 23-án – Fotó: ANTHONY WALLACE / AFP)