A Fidesz-székház erkélyére mászva követelték a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását A Város Mindenkié aktivistái

A Fidesz Lendvay utcai székházának erkélyére mászva hívták fel a figyelmet A Város Mindenkié csoport aktivistái, hogy elengedhetetlen a rendkívüli veszélyhelyzet idején fennálló kilakoltatási moratórium bevezetése. 

A hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek jogait védő csoport két molinót feszített ki a székházra, amelyeken az állt, hogy  “Én nem ilyennek képzeltem a rendet”, és hogy “Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek”. 

Fotó: A Város Mindnekié

A téli kilakoltatási moratórium idén április 30-ig tart, vagyis ez alatt az időszak alatt szinte senkit nem lehet kilakoltatni. A járványügyi veszélyhelyzet tavaszi időszakában ezen felül egy általános, a lakásfoglalókra is kiterjedő lakáskiürítési moratórium is érvényben volt, amely a vészhelyzet idejére felfüggesztette a kilakoltatásokat. "Jelenleg a koronavírus fertőzési és halálozási esetszámai a tavaszi hullámnál sokkal súlyosabbak, mégis úgy tűnik, hogy április végével a világjárvány kellős közepén újra mindenfajta elhelyezés hiányában utcára kerülhetnek emberek"- írja az AVM.

A Város Mindenkié és A Város Mindenkié Pécs ezért csatlakozott a Housing Action Day című nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek keretében a mai a napon Európa-szerte számos akcióval hívják fel a figyelmet a lakhatási válságra. 

"Nem csak a magyar kormány embertelen intézkedése ellen tiltakozunk, hanem az európai városokat sújtó lakhatási válság ellen is, mely globális probléma, ami nemzetközi összefogást és városokon, illetve országhatárokon átívelő, szolidáris és igazságos lakáspolitikai megoldásokat kíván."- írja közleményében a csoport. Az European Action Coalition által meghirdetett kezdeményezésben idén 65 városban tartanak megmozdulásokat. A közös követelések között első helyen szerepel a lakhatás és városhoz való jog, melynek értelmében a kilakoltatásokat is meg kell szüntetni és emberhez méltó lakhatást kell biztosítani minden embernek. A csoport mai akciójával ehhez kívánunk hozzájárulni.