„Ha a miniszterelnök úr úgy gondolja, hogy magánrepülővel itt száll majd le, akkor jöhet nyugodtan”

Több mint tíz évvel azután, hogy először felmerült az ötlet, Tessely Zoltán, a Fidesz Fejér megyei képviselője arról írt hivatalos Facebook-oldalán, hogy hamarosan megépülhet egy új sportrepülőtér Bodmér-Szár-Újbarok települések határában. A lehetséges helyszín alig pár kilométerre van Felcsúttól, pontosabban a Pancho Arénától és Orbán Viktor házától. A bejelentés néhány héttel azután érkezett, hogy a Momentum megígérte, ha az ellenzék nyer a 2022-es választásokon, három napon át semmilyen magánrepülőgép nem szállhat fel semmilyen repülőtérről. A környező falvakban mindenki hallott már a tervről, de mint kiderült, a hírverés nem minden polgármesternek tetszik. A helybéliek nem örülnek, de bíznak benne, hogy tényleg csak sportrepülők repkednek majd a fejük felett.

A Magyar Hang szerdán írt az új reptér tervéről, ezzel kapcsolatban keresték Tessely Zoltánt, de két hét után sem kaptak választ kérdéseikre. A lap munkatársa felvette a kapcsolatot egy helyi civillel, aki nyíltan ellenezte a tervet, és erről beszélni is hajlandó volt, de később jelezte, mégsem szeretné, ha idéznék a szavait. Nem sokkal később Tessely személyi titkára hívta fel az egyik újságírót, szavaiból kiderült, tudomása van róla, hogy beszéltek a helyi civillel, és arról is, hogy pontosan miről. A titkár további információkat ígért a repülőtér építéséről, ha újraküldik korábbi kérdéseiket. Erre válaszolta azt a képviselő, hogy már elkészült az előterjesztés, melyet a járványhelyzet csitulta után nyújtanak majd be. Azt is írta, a tervezetről egyeztettek az érintett települések polgármestereivel.

1931 júliusában két pilóta, Endresz György és Magyar Sándor Justice for Hungary nevű repülőjükkel átrepülték az óceánt, a tervek szerint Budapesten landoltak volna. Azonban elfogyott az üzemanyaguk, és kényszerleszállást hajtottak végre Felcsút közelében. Ezen a területen építenének most új sportrepülőteret. A ötlet egyébként nem új, a Magyar Sándor Repülő Egyesület elnöke, Jávor Géza már egy 2011-es cikkben beszélt róla a Fejér megyei lapban.

Endresz György és Magyar Sándor pilóták földet érésének emlékműve Felcsút közelében.Fotó: Halász Júlia/444.hu

A környéken van már egy repülőtér, Besenyei Péter műrepülő tulajdonában áll, 2012 óta van rá engedélye. Bár ő is tagja a reptér megépítéséért lobbizó egyesületnek, ő maga nem akart nyilatkozni a terv újraélesztéséről, inkább Jávor Gézához irányított minket.

„1981-ben már ott repültünk, és azóta gondolkozunk rajta, hogy ott repülőteret kellene létrehozni” - mondta Jávor, akit telefonon értünk el. „A sportrepülőtér 1000 méter hosszú, erre katonai, forgalmi és üzleti repülőgépek nem tudnak leszállni, még kényszerleszálláskor sem, mert rövid a pálya. Esztergomban, Tatabányán, Farkashegyen semmi gond nincs ezekkel. Egyáltalán nincs zaj, a traktor, ami végigmegy a faluban, sokkal nagyobb zajt csinál”.

A lakosság körében már tíz évvel ezelőtt is inkább ellenállást váltott ki a terv, aggódtak a zaj- és környezeti ártalmak miatt. A most felreppent hírekre Szár polgármestere, Németh Norbert Facebookon reagált, bejegyzését azzal kezdte, sajnálattal közli mindenkivel, hogy „kis falunkat is elérte a nagypolitika”. Posztjában arról ír, a 2022-es választások miatt „az országos nagypolitika keresi a helyi témákat, amivel vihart lehet kavarni és bármi áron támadni a kormányt. Ennek a botránykampánynak egyik első állomása a reptérrel kapcsolatos cikkek”.

Németh azt írja, senki nem akar repteret (kivéve az általa kormányellenes szennylapnak nevezett Magyar Hang), és hogy nem kaptak se terveket, se rajzokat, amikről érdemi vitát lehetne folytatni. Hozzáteszi, hogy szóbeli egyeztetések, ötletelések tényleg vannak. Bejegyzését úgy zárja, hogy akinek baja van, hívja fel, szívesen beszélget mindenkivel, „a bátrabbak akár személyesen is megszólíthatnak”.

A helyszínen járva mi épp így tettünk, de a polgármester közölte, a 444-nek nem nyilatkozik, mert csak azt keressük, mibe kössünk bele. Minden próbálkozásunk ellenére érdemben nem válaszolt egyetlen kérdésünkre sem. Arra, hogy mit lehet tudni a tervekről, Németh kérdéssel felelt. „Van egy konkrét terve, amiről beszéljünk? Nincsen. Akkor miről beszéljünk?” - kérdezte.

Németh Norbert, Szár polgármestere nem kívánt nyilatkozniFotó: Halász Júlia/444.hu

Szár egyik önkormányzati képviselője arról beszélt lapunknak, hogy igazából senki sem akarja a településen a repteret, hozzátette, ki tudja, hogy a sportrepülők után mikor jelennek meg a személyszállító gépek. Ő nem akart kamera elé állni, és később számonkért minket, hogy miért a helybélieket szólítjuk meg.
„Nem tudom elfogadni, hogy a lakosságot megkérdezzék. Majd akkor, ha az önkormányzat a lakosságot tájékoztatja. Nem időszerű kérdezni, azok után, hogy én képviselő vagyok és nem tudok róla. Nem kaptunk még semmilyen anyagot” - mondta.

A falu egy másik lakosa arról beszélt, az egyik legfontosabb beszédtéma most a repülőtér terve, de ő nem aggódik, mert szerinte úgyis csak sportrepülők érkeznek majd. „Lesz hol leszállni, megpihenni. Nem kell ettől félni, nem szabad kisegérből elefántot csinálni” - mondta a helybéli hölgy. „Úgy néz ki, Orbán is kijön a falunkba körülnézni, és embereket akar megszólítani, gondolom, a repülőtér miatt, megkérdezi a véleményünket. Remélem, hogy csak a jóra fogják használni, nem lesz itt semmi baj. Az, hogy ha a miniszterelnök úr úgy gondolja, hogy magánrepülővel itt száll majd le, mert be akar jönni a faluba beszélgetni, akár a polgármesterrel, akár a civilekkel, akkor jöhet nyugodtan.

A helybéliek közül sokan ellenzik a tervet, de van, aki úgy véli, lehet, hogy inkább jót hozna a falunak a reptér.Fotó: Halász Júlia/444.hu

2011-ben Tessely Zoltán még Bicske polgármestereként azt mondta, a fejlesztés csak akkor valósulhat meg, ha az érintett önkormányzatok vezetői és a szakhatóságok is beleegyeznek. Idén januárban a Nemzeti Sport idézte szavait, azt mondta, „Endresz Györggyel és az óceánrepüléssel kapcsolatos célunk, hogy a földet érésük közelében, az emléküket méltó módon ápoló sportrepülőteret hozhassunk létre. Miniszterelnöki biztosként a kormányelőterjesztést nyolcvanszázalékosan munkatársaimmal előkészítettük. Nehezítő tényező, hogy a terület a Natura 2000 ökológiai hálózat része és egy ökológiai folyosó is átmegy rajta. Ezek figyelembevétele mellett is tudunk találni olyan területet, ahol a sportreptér az elvárásoknak megfelelően elhelyezhető. Nagyszerű hely lesz ez a trianoni megemlékezéseknek, az óceánrepülés és a sportrepülés akkori körülményei méltó bemutatására és a repülősport népszerűsítésére”.

A sportrepülőterek kreatív használatáról nemrégiben az Indexet kiadó alapítvány korábbi vezetője, Bodolai László beszélt a Partizánnak adott interjújában. Azt mondta, az általa nehéznek tartott időkben össze volt készítve számára egy repülőgép, „hogy ha valami gond van”, el tudjon menni Bécsbe.