Országos zárlat jön Szlovéniában, hiába állnak sokkal jobban nálunk

járvány
2021 március 28., 18:36

A szlovén kormány elrendelte az országos zárlatot a húsvéti időszakra, miután a koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoport erre tett javaslatot vasárnap. Borut Pahor szlovén államfő vasárnap délelőttre hívta össze a politikai pártok vezetőit, a kormány és az említett szakcsoport tagjait, hogy megvitassák, milyen intézkedéseket hozzon Ljubljana az április 1-jétől 11-ig tartó periódusra - tudósít az MTI.

A kabinetnek még a nap folyamán döntést kellett hoznia az ügyben, mivel fellendülőben van a járvány terjedése, és amennyiben nem hoznak új, szigorúbb intézkedéseket, további 500 ember halhat meg a koronavírus szövődményeiben június végéig - hangsúlyozta Janez Poklukar egészségügyi miniszter.

Magyarországon két nap alatt halnak meg ennyien a hivatalos adatok szerint.

Szlovéniában ötödannyian laknak, mint nálunk. De lakosságarányosan is sokkal jobban állnak, mint mi. Így néz ki a sorrend, ha az egymillió lakosra jutó áldozatok számát hasonlítjuk össze az elmúlt két hétből.

link Forrás

Vasárnapra 640-nel több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma ott. Nálunk 9 082-vel.

Szlovéniában az elmúlt egy napban hét (!) beteg hunyt el,

amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4018-ra emelkedett.

A koronavírusos betegek közül 499-en vannak kórházban, 106-an intenzív osztályon.

A fenti, halálozási táblázaton, amelyet Magyarország vezet, Szlovénia a 19. helyen áll. Az igazolt fertőzések összesítésekor Magyarország a 2., Szlovénia a 9. Nálunk több mint 1200 a százezer lakosra jutó diagnosztizált covid fertőzések száma az utolsó 14 napban, Szlovéniában kevesebb, mint a fele.

link Forrás

A kormány tisztában van azzal, hogy a lezárások jelentős pénzügyi és szociális következményekkel járnak, valamint azzal is, hogy csak abban az esetben lesznek hatékonyak, ha mindenki betartja őket.

A javaslat szerint a 11 napra szóló teljes lezárás időszakában csak húsvét vasárnapján lennének enyhítések. Aznap feloldanák a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyeznék a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőtt főig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel.

  • A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnának át.
  • Korlátoznák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnének be.
  • A legtöbb üzletnek be kellene zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk.

Janez Jansa kormányfő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az ajánlásokat elfogadva döntöttek az egész országra vonatkozó zárlatról.

A leállás szerinte rövid lesz, április 12-én ismét felülbírálják az intézkedéseket, és döntenek meghosszabbításukról vagy enyhítésükről. A helyzetet úgy jellemezte, hogy „versenyt futnak az idővel”. Jansa elmondása szerint a vakcinák egy hónap késéssel érkeznek az országba az eredeti, megbeszélt ütemterv helyett, így nem tudják a nyár végéig beoltani a lakosság többségét. Májusban érkezhet egy nagyobb oltóanyag-szállítmány, ekkor a korlátozások egy részét ismét feloldhatják.

Horvátországban az elmúlt napon 1321 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 267 222-t. Az elmúlt 24 órában 21-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5893-ra emelkedett. Kórházban 1201 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen - teszi hozzá az MTI. Ezeket a számokat is érdemes kontextusba helyezni:

link Forrás