19 szervezet követel oltást a szociális ágazat számára

járvány
2021 március 29., 10:10

„Követeljük, hogy sürgősen tegyék elérhetővé a Covid-19 elleni védőoltást minden szociális ágazati dolgozó és szociális ellátásban részesülő ügyfél számára” - írja nyílt levelében az Esély Labor Egyesület, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD). Levelükhöz további 16 szervezet csatlakozott.

photo_camera Házi segítségnyújtásban dolgozó szociális szakember Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

Nehezményezik, hogy bár a szociális intézmények dolgozói fokozottan veszélyeztetettek, eddig csak a bentlakásos intézmények egy részében biztosították az oltást. A szociális és gyermekvédelmi alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás dolgozói néhány kivételtől eltekintve kimaradtak.

„A szociális dolgozók jelentős része munkáját úgy végzi, hogy e pillanatban, a 3. hullám csúcsán sincs beoltva, ezért nap mint nap kockáztatja ügyfelei, családtagjai és saját egészségét, életét is. Ez a helyzet a szociális területen dolgozók és ügyfeleik körében is gyakorlatilag humanitárius katasztrófával fenyeget.”A csatlakozó szervezetek listája:

  • Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete
  • Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete
  • BAGázs Közhasznú Egyesület
  • Civil Kollégium Alapítvány
  • Deviszont Közösségi Tér
  • Eleven Gyál közösség
  • Gyerekesély Közhasznú Egyesület
  • Habitat for Humanity Magyarország
  • Igazgyöngy Alapítvány
  • InDaHouse Hungary Egyesület
  • Kontúr Közhasznú Egyesület
  • Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
  • Oltalom Karitatív Egyesület
  • Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete
  • Utcáról Lakásba Egyesület
  • Új Szemlélet szociális szakmai műhely és akciócsoport