Az Orbán-bányából viszik haza a legtöbb pénzt a piacon

Orbán Viktor apjának bányavállalata, a Dolomit Kft. évek óta az egyik legjobban teljesítő vállalkozás a piacon árbevétel és profit tekintetében is. A Direkt36 újabb kutatásai szerint ráadásul a cég azért is emelkedik ki versenytársai közül, mert az elmúlt években a piaci átlagnál jóval magasabb osztalékot fizetett a tulajdonosainak.

Az osztalék azért lényeges szám, mert megmutatja, hogy mennyi pénzt visznek haza a tulajdonosok egy cég által termelt nyereségből. A Dolomit Kft. a legfrissebben hozzáférhető adatok szerint 2019-ben 1,8 milliárd forintot fizetett, ami a piaci átlag több mint tizenháromszorosa.

Az elemzésünk során a Dolomit Kft. osztalékát azoknak a vállalatoknak az osztalékával hasonlítottuk össze, amelyek főtevékenységükként ugyanazt a szakágazatot jelölték meg, mint az Orbán-cég (kőfejtés, gipsz és kréta bányászata). Jelenleg 70 ilyen cég működik a piacon.

Az általunk elemzett időszakban, 2015 és 2019 között a 70 cégből a Dolomittal együtt mindösszesen 23 olyan volt, amelyek mind az öt évet nyereséggel zárták. Arról a cég tulajdonosai határoznak, hogy az adott évi profitot milyen célra, milyen összegben használják fel: visszaforgatják-e a vállalkozásba, vagy osztalék formájában – részben vagy egészben – kifizetik a tulajdonosoknak.

A Dolomit Kft. osztalékából a tulajdonrészük arányában részesülnek a cég tulajdonosai. Így az 51,16%-os tulajdonrésszel rendelkező idősebb Orbán Győző minden évben az osztalékként kifizetett összeg több mint felére jogosult. Ez 2015-től 2019-ig több mint 4 milliárd 372 millió forintot jelentett Orbán Viktor édesapjának.  

Az általunk vizsgált 70 cégnek csak a töredéke fizetett osztalékot az elmúlt években: 2015 óta minden évben maximum 11 olyan cég volt, ahol osztalék felvétele mellett döntöttek. Az Orbán Győző többségi tulajdonában lévő bányatársaság – amelyről cikksorozatban tártuk fel, hogy számos állami építkezéshez szállít építőanyagot – az elmúlt öt évben mindig a legjobban fizető vállalkozások között volt. Az osztalékfelvétele a következőképp alakult: 

  • 2015-ben csak a német-osztrák háttérrel rendelkező Basalt Középkő Kőbányák Kft. előzte meg. 
  • 2016-ban egy átmeneti visszaesést követően ugyan csak a negyedik helyen végzett három nemzetközi tulajdonú cég mögött, de még így is a Dolomit Kft. fizette a legnagyobb osztalékot a magyar hátterű cégek közül.
  • 2017-ben a Dolomit Kft. adta a tulajdonosoknak az egész piac legmagasabb osztalékát.
  • 2018-ban második lett a francia Colas csoport egy magyarországi leányvállalata mögött.
  • 2019-ben pedig ismét a piac legnagyobb osztalékát fizette.  

Az elmúlt öt évben a Dolomit Kft. a profitot egyszer sem forgatta vissza a cégbe, hanem teljes egészében kifizette osztalékként a tulajdonosoknak. 

Az Orbán-bányán kívül csak egyetlen társaság, a német-osztrák hátterű Basalt Középkő Kőbányák Kft. fizette ki ilyen magas arányban a nyereséget. A többi konkurens bányacég, ha fizetett is osztalékot, erre csak a profitja egy részét használta, a többit pedig eredménytartalékba helyezte, amelyből a cég későbbi fejlesztéseit és kiadásait fedezhetik.

Fontos neked a független tényfeltáró újságírás? Támogasd a Direkt36-ot!

„Ha valaki tartalékolás helyett a teljes profitot kifizeti osztalékként, az arra enged következtetni, hogy a cég jövőjét illetően vagy nem lát további fejlesztési lehetőséget, vagy nem érzi szükségét egy biztonsági összeg felhalmozásának, ami később segítheti a cég fennmaradását” – mondta egy építőipari forrás. Hozzátette, hogy ilyen tartalékra egyébként nagy szükség lehet, hiszen „sosem láthatjuk előre, mikor szakad a nyakunkba egy világjárvány, ami megdöntheti a gazdaságot.”

Még nyereségesebb, mint korábban

A Dolomit Kft. az elmúlt években mind árbevétel, mind profit tekintetében a legsikeresebb bányavállalatok között volt, 2018-ra pedig a teljes konkurenciát lekörözte egy fontos tekintetben: a piacvezető bányacégek közül Orbán cége érte el a legmagasabb árbevétel-arányos nyereségrátát. Ez a nyereségráta (más néven profitráta) azt mutatja meg, hogy a céghez befolyó pénzből mennyi marad a tulajdonosoknál.

2018-ban a Dolomit Kft. 41,3%-os profitrátát ért el, amely nemcsak a cég történetében, hanem a teljes piacon kiemelkedő volt (több mint duplája az akkori 18,8 százalékos piaci átlagnak). Bár 2019-ben a Dolomit Kft. árbevétele és nyeresége is visszaesett kissé (4 milliárd forintos árbevétel mellett 1,8 milliárdos eredményt ért el), a profitráta tovább emelkedett, majdnem 45 százalékra, amely csaknem háromszorosa a piaci átlagnak. 

Egy bányavállalat tulajdonosa szerint a kiemelkedő profitráta a normális piaci működés velejárója is lehet. „A kő nem egy homogén anyag, amire azt lehet mondani, hogy minden egyes bányából ugyanazt termelik ki. A kő minősége, az anyagfeldolgozás modernizáltsága, a gépesítés mind meghatározza a profitrátát, de ha valakinek jó köve van egy olyan régióban, ahol kereslet is van rá, ott drágán adják.” 

Iratkozz fel a Direkt36 hírlevelére, hogy ne maradj le a nyomozásainkról!

Egy másik építőipari forrás szerint azonban más oka van az árkülönbségnek. Amíg 2010 előtt az volt a jellemző, hogy a legolcsóbb ajánlattól maximum 3-5 százalékkal tértek el a megrendelők, addig „mostanra ez az eltérés már a 30-50 százalékot is elérheti. Persze ez csak a speciális, VIP beszállítók árai vonatkozik.” – mondta a forrás. 

Az Orbán Győző többségi tulajdonában álló bánya annak ellenére szerepel rendszeresen jelentős állami beruházásokban, hogy a konkurenciánál jóval drágábban - esetenként 60-70-százalékkal magasabb áron - ajánlja az építőanyagait.

A Dolomit Kft. nem válaszolt az arra vonatkozó kérdéseinkre, hogy minek köszönhető a cég kiemelkedő teljesítménye. Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig ismét ugyanazt a választ küldte el, mint a korábbi, az Orbán család cégeit érintő kérdéseinkre: „A miniszterelnök nem foglalkozik üzleti kérdésekkel.”

Matyasovszki Fanni a Direkt36 gyakornoki programjának keretében írta a cikket.

A cégnyilvántartási adatokhoz az Opten szolgáltatását használtuk.