Az amerikai járványügyi központ szerint akit Pfizerrel és Modernával oltanak, nem terjeszti a vírust

járvány
2021 március 31., 09:18

A koronavírus ellen használt vakcinák mindegyikére igaz, hogy nagyon jelentősen csökkenti a súlyos megbetegedés kockázatát, ugyanakkor még mindig homályos, hogy melyik mennyire véd a megfertőződéstől és a vírus továbbadásától.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) kutatása alapján most úgy tűnik, a Pfizer és a Moderna ilyen szempontból is jól működik (a többit nem vizsgálták). Erről Rochelle Walensky, a szervezet igazgatója beszélt az MSNBC műsorában: azt mondta, az oltottak nem hordozzák a vírust, nem betegednek meg, „szinte már látjuk a végét”.

photo_camera Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

Mindezt ráadásul nem klinikai, hanem a való életben végzett kutatás alapján állította, melyben 4000 egészségügyben és más létfontosságú ágazatokban dolgozó ember vett részt. Az első adag 80 százalékkal csökkentette a megfertőződés kockázatát, a kettő együtt pedig 90-nel, egyaránt legalább 14 nap elteltével.