Baranyi csalódott a lezúzott szobor miatt, de nem bánta meg, hogy kiállították

április 2., péntek 14:54

Miután péntek reggel egy neonáci szervezet három tagja összetörte a IX. kerületi Ferenc téren egy nappal korábban felállított Black Lives Matter című szobrot, Baranyi Krisztina polgármester a Telexnek azt mondta: „Csalódtam, de persze, hogy újra felállítanánk a szobrot.”

Fotó: 444

A kerület public art pályázatára érkezett alkotás elvileg csak április 14-éig lett volna látható, de a Mi Hazánk emberei már az első nap OSB-lapokkal paravánozták körül, majd valaki fehér festékkel öntötte le a szivárványszínű szobrot, amit ezután fegyveres katonák őriznek.

A polgármester szerint ott befejeződött a szerepe, hogy kiírtak egy szabad pályázatot, ahol szakemberek választják ki a szerintük legizgalmasabb műveket. Egyébként a jövőben is terveznek hasonló köztéri művészeti pályázatokat, és a BLM-szobor ügyében sem hozna utólag más döntést.

Fotó: Olvasónk és támogatónk, Nándi

A szobor alkotója, Szalay Péter a lapnak azt mondta, végül érdekesebb lett a történet, mint gondolta. „A felállítása utáni története is része a mű jelentésének. A körbekerítés művészi szempontból még tulajdonképpen tetszett is, csak néhány lyuk kellett volna rá, amin meg lehet nézni, miközben egy budi formájú építmény védi.” Szalay szerint téves elképzelés, hogy a szobor egyértelműen a BLM-et vagy a melegjogi mozgalmat ünnepelné.„Ez nem egy bármelyik oldal ellen beszélő dolog, Nincs olyan állítás benne, hogy éljen a Black Lives Matter, vagy hogy éljenek a melegek, ahogy olyan sincs benne, hogy pusztuljon a BLM.” Azt remélte, hogy a szobor elősegíti a vitát a köztéri emlékművek problémájáról is.

Amikor a csütörtök esti rongálás után nyilatkoznia kellett a mű értékéről a rendőrségen, Szalay a saját költsége alapján 40 ezer forintot mondott, mert nem akarta, hogy a szabálysértési értékhatárt túllépve komolyabb retorzió fenyegesse a festékes rongálót.