Egy netflixes sorozat miatt exhumálták a testét, kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett

Amerikai hatóságok hétfőn jelentették be, hogy gyilkosság áldozata lett Alonzo Brooks, akinek halálával a Netflix sorozata, az Unsloved Mysteries foglalkozott, és akinek testét a sorozat után exhumálták 2020-ban.

Brooks 2004 májusában, egy buli után tűnt el, testét egy hónappal később találták meg egy patakban. Az akkori boncolás során nem sikerült kideríteni a halál okát. A sorozat ezt dolgozta fel, és ennek hatására exhumálták a testét, hogy „a világ legjobb igazságügyi orvosszakértői” vizsgálják meg újra, hogy Brooks halála nem egy baleset következménye volt. A vizsgálat részleteit a nyomozás érdekében egyelőre nem teszik közzé.

Brooks 23 évesen halt meg, eltűnése idején Kansasben vett részt egy száz fős bulin, az FBI pedig kiemelte, hogy a helyen rajta kívül csak két másik fekete férfi volt. Emiatt nem tartják kizártnak, hogy a férfi rasszista támadás áldozata lett. A barátai a buliról nélküle mentek haza, a férfi pedig másnap sem ért haza, családja ekkor értesítette a rendőrséget. Testét egy hónappal később egy patakban, egy halom ág tetején találták meg. 

Ügyében a nyomozást 2019-ben nyitották meg újra, az FBI 2020 nyarán pedig 100 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki bármilyen információval tud szolgálni Brooks halálával kapcsolatban.

(CNN)