Rusvai Miklós virológus szerint még korai a nyitás és a nyájimmunitás is messze van

járvány
2021 április 06., 16:14

Az ötnapos csúszóátlagot figyelembe véve március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők, majd pedig az elhunytak száma, ezek alapján túl vagyunk a harmadik hullám nehezén - mondta az ATV Start című műsorában Rusvai Miklós virológus.

A szakember ugyanakkor úgy véli, kissé kockázatos a kormány nyitási terve, mely szerint 2,5 millió beoltott után megkezdődhet a nyitás (ezt időközben Orbán Viktor be is jelentette). Rusvai még várna, és inkább a szennyvízvizsgálatok eredményeihez, valamint a járványtani adatokhoz igazítaná az enyhítések megkezdését.

Várakozó emberek a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban kialakított oltópontnál
photo_camera Várakozó emberek a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban kialakított oltópontnál Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Az iskolák tervezett április 19-i nyitásával kapcsolatban a virológus elmondta, hogy annak hatásai csak a május eleji járványtani adatokban lesznek majd láthatók. Viszont úgy gondolja, hogy addigra már részben az átoltottságnak köszönhetően annyira stabilan mennek majd lefelé a számok, hogy legfeljebb a csökkenés rövid megtorpanására kell számítani, de stagnálásra vagy növekedésre nem.

Problémának valójában azt tartja, hogy nagyon sokan továbbra sem regisztrálnak az oltásra, és így nem tudjuk elérni a kívánt nyájimmunitást. Mindenkit arra biztat, hogy ne válogasson, mindenki minél gyorsabban vegye fel azt az oltást, amit felajánl neki a háziorvosa a rizikófaktorokat figyelembe véve.

A műsorban szóba került a 18 éven aluliak oltása is, erről Rusvai azt mondta, reméli, hogy nyárra már lesz olyan oltóanyag, amit megfelelően bevizsgálnak. Igazi jelentősége a fiatalok oltásának az iskolakezdésnél lesz, addigra kellene őket is végigoltani.