50 éves korában meghalt DMX

Alig egy hete drogtúladagolás miatt került kórházba a New York-i rapper, DMX (Earl Simmons), a túladagolás következtében szívrohamot is kapott. Menedzsere szerint vegetatív állapotba került, gépek tartották életben. A családja végig mellette volt, halálhírét is ők jelentették ma be. 50 éves volt.

Hányattatott gyerekkora volt, anyja és annak partnerei durván bántalmazták. Gyermekotthonokban és javítóintézetben nőtt fel. 14 éves kora óta küzdött drogfüggőséggel, a mentora, Ready Ron adott először neki crackkel kevert füves cigit. Élete során többször letartóztatták, illetve börtönben is ült.

DMX egy inglewoodi fellépésen 2016. október 4-énFotó: KEVIN WINTER/Getty Images via AFP

DMX meghatározó alakja volt a '90-es, 2000-res évek hip-hopjának, rekedtes, ugatós hangja összetéveszthetetlenné tette. Hét albuma közül az első öt első helyen debütált a Billboard toplistán, és több mint 20 millió lemezt adott el. Tíz Grammy-jelölése közül kettőt meg is nyert, 2000-ben és 2001-ben is ő vitte haza a legjobb rap/hip-hop előadó díját. Akciófilmekben is játszott, például az Öld meg Rómeót! címűben Jet Livel és Aaliyahval. (Pitchfork)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó