Most már biztos, hogy nem öngyilkosság volt az orosz menekült, Nyikolaj Gluskov halála

április 10., szombat 6:15

"Áttekintve az ügy dokumentumait és az összes bizonyítékot, amit gyűjtöttünk, kijelenthető, hogy Nyikolaj Gluskovot megölték" - állítja a most elkészült patológiai jelentés, amiről a BBC számolt be pénteken. Az Angliába menekült orosz férfi 2018-as halála öngyilkosságnak volt beállítva, a helyszínen azonban már egy mentős is gyanút fogott, ahogy az a vallomásokban szerepel.

Rendőrök rögzítik a nyomokat Nyikolaj Gluskov lakásánál 2018 március 17-én. Fotó: BEN STANSALL/AFP

A 68 évesen elhunyt Nyikolaj Gluskov egykor az orosz Aeroflot légitársaság vezérigazgató-helyettese volt, hazájában pénzmosás és csalás címén többszörösen börtönbüntetésre ítélték. 2006-ban távozott Oroszországból, és politikai menedékjogot kapott Nagy-Britanniában. Számos alkalommal bírálta Putyint és ő volt az, aki 2011-ben bizonyítékot nyújtott át egy brit perben, ami a Kremllel barátibb kapcsolatot ápoló londoni oligarcha, Roman Abramovics ellen zajlott.

Már korábban is megpróbálhatták megölni, amikor 2013-ban gyanús körülmények között lett rosszul. Ugyanabban az évben a Gloskovval szoros kapcsolatban álló Borisz Berezovszkijt, egy másik Putyin-kritikus oligarchát is holtan találtak otthonában.

Gluskov 2018-as halálának ügyében gyakorlatilag újranyitotta a nyomozást a londoni rendőrség. Richard Smith parancsnok a BBC-nek azt mondta, több mint 1800 tanúval vették fel a kapcsolatot és 420 vallomást rögzítettek. Az egyetlen felvétel, amelyet nyilvánosságra hoztak, egy kisbuszt mutat, amely Gluskov háza felé tart, majd nem sokkal később elhajt onnan.

Gluskovot 2018 márciusában ölték meg. A halottkém jelentése szerint valaki hátulról fojtotta meg, ugyanakkor nem találtak a holttestén olyan sérüléseket, amik arra utalnak, hogy ellenállást fejtett volna ki a támadáskor.

A gyilkosság egy héttel azután történt, hogy Szergej Szkripalt, az egykori orosz kémet Salisburyben megmérgezték a novicsok nevű idegméreggel. A Szkripal ügy kapcsán három orosz GR- tisztet is azonosítottak Nagy-Britanniában, akik aktívan tevékenykedtek az eset idején.