Új generáció randalírozik Észak-Írországban

Április elején Belfastba, Észak-Írország fővárosába visszatért a több évtizede nem látott erőszak. A Nagy-Britanniához hű protestánsok lakta Shankill Road és az Írországhoz húzó katolikusok által lakott Springfield Road találkozásánál minden éjszaka nagyon fiatal fiúk randalíroztak, esetenként akár több százan is. 

Kiégett buszok és Molotov-koktélok, vízágyúval és gumilövedékkel válaszoló rendőrök, akik közül több tucatnyian megsérültek. Helyszíni beszámolók szerint csak a szerencsén múlt, hogy egyik oldalon sem voltak súlyos sérültek, vagy akár halottak is. Bár kisebb fellángolások voltak, az 1998-as Nagypénteki Egyezmény óta ilyen durva, erőszakos összecsapásokat nem látott az Egyesült Királysághoz tartozó, de az Ír-szigeten található országrész.

Tűzijátékkal célba vett rendőrségi járművekFotó: PAUL FAITH/AFP

Írország és Észak-Írország 1921-ben váltak ketté, amikor az előbbi kivívta függetlenségét, az utóbbit viszont London megtartotta magának. Míg a független Írországban szinte csak katolikusok éltek, Észak-Írországban sokan protestánsok voltak. Az előbbiek Dublinhoz, az utóbbiak Londonhoz húztak, és a következő évtizedekben London csak nagyon kemény, gyakran a demokratikus normákat messze túllépő fellépéssel tudta ellenőrzése alatt tartani az országrészt.

Az 1968-1998 közötti három évtized, amit angol eufemizmussal egyszerűen csak The Troubles néven ismernek (nagyjából: A bajok), különösen véres volt. Az egyik oldalról az IRA katolikus-függetlenségpárti terrorszervezet, a másikról a hasonló protestáns csoportok és a brit hadsereg által pokollá tett korszaknak több mint 3500 halálos áldozata volt.

Mivel Észak-Írországon belül a két felekezet bár szinte utcánként szeparálva, de nem nagy, jól elhatárolható blokkokban él, a szembenállás, a terrorcselekmények, a gyilkosságok, a mindennapi erőszak olyan mértékben lettek minden északír életének részei, ahogy arra megközelítőleg sem volt példa sehol Nyugat-Európában a II. világháború után.

A három borzalmas évtizedbe talán belefáradt felek végül a londoni és a dublini kormány noszogatására írták alá a Nagypénteki Egyezményt. Nem volt könnyű tető alá hozni, de már az is hatalmas előrelépés volt, hogy korábban szó szerint egymást gyilkoló ex-terroristák hajlandóak voltak tárgyalóasztalhoz ülni, majd az egyezmény aláírása után tulajdonképpen karöltve irányítani Észak-Írországot. 

A katolikusok és a protestánsok nem borultak azonnal egymás nyakába, nem felejtették el minden évtizedes, esetenként évszázados sérelmüket, de a több évtizednyi erőszak után végre béke volt.

Az azóta eltelt 23 évben ugyan volt néhány csúnya jelenet, de a legnagyobb terrorszervezetek letették a fegyvert, és a béke tartósnak bizonyult. Ugyanakkor az is egyértelmű volt, hogy ezt a békét csak egy nagyon vékony tojáshéj védi, ami bármilyen hirtelen mozdulatra, ütésre megrepedhet.

Az első ilyen repedést a Brexit jelentette. A Nagypénteki Egyezmény egyik nagy vívmánya az volt, hogy gyakorlatilag megszűnt az ír-északír határ, amit korábban katonák ellenőriztek. Nagy-Britannia szakítása az Európai Unióval azonban többek közt azt is jelentette, hogy ismét rendes határellenőrzésre volt szükség az EU-ban maradó Írország és Észak-Írország között.

Az éveken át húzódó Brexit-megállapodás egyik legnehezebb kérdése éppen az volt, hogy miként lehetne ennek a határellenőrzésnek a visszaállítását elkerülni. A végső megoldás az lett, hogy az ír-brit határt a tengerben jelölték ki a két sziget között, hogy az ír-északír szárazföldi határ továbbra is nyitott maradhasson.

A 2021. január 1-től a tengerbe tett határ az észak-írországi protestánsoknak nem tetszik, mivel úgy érzik, hogy az elszakítja őket Nagy-Britanniától. A protestánsok, akik évtizedeken át az országrészben rendfenntartó brit hadsereg árnyékában nyeregben érezték magukat, a Nagypénteki Egyezmény óta kénytelenek egyenlő félként kezelni a katolikusokat, akiknek ráadásul évek óta növekszik is az aránya az északír lakosságon belül. E fokozatosan gyűlő sérelmek mellé már csak valamilyen szikra kellett, hogy Belfastban ismét berobbanjon az erőszak.

Ezt a szikrát végül az észak-írországi vádhatóság biztosította, amikor bejelentették, hogy nem indítanak büntetőeljárást Bobby Storey tavaly nyári temetésének résztvevői ellen. Storey az IRA egyik vezéralakja volt, akit minden járványügyi intézkedést megszegve kétezren búcsúztattak el. Miután a vádhatóság futni hagyta a katolikus gyászolók tömegét, Belfastban azonnal elkezdődtek a zavargások.

Vízágyú és belfasti katolikus fiatalok április 8-ánFotó: PAUL FAITH/AFP

Az apropó így már érthető, csak az marad kérdés, hogy miért pont most szabadult el a pokol. Van, aki szerint a protestáns pártok így próbálják elterelni híveik figyelmét arról, hogy a tengeri határ létrehozásáról ők is tehetnek, és ezért inkább a randalírozás felé terelik a protestáns fiatalokat. Mások szerint a ma már inkább kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó protestáns paramilitáris csoportok így akarnak visszavágni annak a rendőrségnek, amely az utóbbi hónapokban keményebben lépett fel ellenük. Az is lehet, hogy ezek mind szerepet játszanak az erőszak fokozódásában. Az viszont biztos, hogy az utcai harcosok nem a Troubles veteránjai, hanem nagyon fiatal gyerekek.

A belfasti erőszakhullámban letartóztatott fiatalok közt sok a kamasz, a legfiatalabb mindössze 13 éves. A helyszíni beszámolók szerint az éjszakai balhékat a Facebookon szervezik, és ezeken tényleg nagyon kevés idősebb, vagy akár felnőtt résztvevő van, és azok is inkább a háttérbe húzódnak. A fiatalok, akiknek jó része 1998 után született, és a Troubles borzalmait csak szülei elbeszéléseiből ismeri, mintha csak egy jó bulinak fognák fel az egészet.

De ez mégsem buli. Naomi Long északír igazságügy-miniszter azt nyilatkozta, hogy szó szerint rosszul volt, amikor azt látta, hogy felnőttek „fiatalokat bátorítanak és felbujtanak, hogy a saját közösségeiket pusztítsák”. Szerinte ez „egyszerűen gyermekbántalmazás”.

Koulla Yiasouma, északír gyermek- és fiatalügyi biztos pedig arról beszélt, hogy

„a gyerekek szüleinek szülei, testvérei halhattak meg a Troubles során, és az ő tapasztalataik és megválaszolatlan kérdéseik a családi folklór részévé váltak, pusztító hatással az 1998-as békeszerződés gyermekeire. (...) Van ezeknek a gyerekeknek választásuk? Nem, valószínűleg nincs, különösen ha tudjuk, hogy Észak-Írországban máig előfordulnak verések, lövöldözések, kiközösítések.”

A fiatalok tombolását látva mintha az idősebb északír generáció, amely még pontosan emlékszik a Troubles borzalmas évtizedeire, igyekezne csitítani a hangulatot. Brandon Lewis, a brit kormány északír-ügyi minisztere Belfastba utazott találkozni politikai és vallási vezetőkkel. A északír katolikus és protestáns pártok közt is folyamatos a párbeszéd. Ilyen 30-40 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Mint ahogy az is, hogy a Sinn Féin, az IRA egykori politikai szárnyának vezetői őszinte részvétüket fejezzék ki a brit királyi családnak, ahogy ez Fülöp herceg halála miatt történt.

Kiégett busz a belfasti Shankill RoadonFotó: PAUL FAITH/AFP

A gyors tűzoltásra azért is szükség van, mert májusban lesz a századik évfordulója Észak-Írország és Írország szétválasztásának. Az eredeti tervek szerint ez kiváló alkalom lett volna a megbékélés és a békés egymás mellett élés megünneplésére, de egy minden este utcai harcokat látó Belfastban ez elég furcsa lenne.

Ha viszont nem sikerül lehiggasztani a kedélyeket, az évforduló mindkét oldal számára kiváló alkalom lehet régi sérelmek felhánytorgatására és újabb összecsapásokra. Április elején Belfastban kiderült, hogy már van egy fiatal generáció, amelyben nem élnek olyan elevenen a Troubles szörnyűségei, hogy elriassza őket a jó bulinak tűnő erőszaktól. Ezzel a tűzzel játszani Észak-Írországban különösen veszélyes lehet.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.