Nyolcan meghaltak egy lövöldözésben Indianapolisban

Legalább nyolcan meghaltak és többen megsérültek a FedEx nevű futárcég egyik létesítményénél Indianapolisban. A szemtanúk szerint a parkolóban kezdett lövöldözni egy férfi. 

„Egy embert láttam egy géppisztollyal, vagy valamilyen automata fegyverrel, aki egyszercsak lövöldözni kezdett mindenfelé” - mondta az egyikük az egyik helyi tévének a Guardian tudósítása szerint.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint hatósági személy nincs a halottak közt. A támadó saját kezével vetett véget az életének, azt pedig még vizsgálják, hogy mi lehetett az indítéka.

A Guardian emlékeztet rá, hogy ez volt legalább a harmadik hasonló támadás a városban idén. Még januárban öt ember, köztük egy terhes nő meghalt egy hasonló lövöldözésben, míg márciusban szintén három felnőtt és egy gyerek vált az áldozatává egy másiknak.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.