Az állami média ott tart, hogy Soros már a NATO-val avatkozna be a magyar belügyekbe

április 20., kedd 14:22

Nagy meglepetés érhette kedden az összeesküvés-elméletekben kevésbé jártas olvasókat a hirado.hu böngészése közben:

„Soros kiadta a parancsot a NATO-nak: Be kell avatkozni a magyar belügyekbe”

😱

A közszolgálati híroldal cikkéből kiderül, hogy ugyan az invázió még nem indult meg, de „Soros Györgyhöz köthető szervezetek közös dokumentumban jelentik ki, hogy a magyar belügyekbe a NATO-n keresztül is be kell avatkozni, és az Amerikai Egyesült Államoknak a globális demokrácia védelmezőjévé kell válnia”.

Hogy mégis kik, miért és milyen dokumentumban jelentik ki, az nem derül ki, de talán mindegy is, amikor Földi László titkosszolgálati szakértő akkora átéléssel magyaráz arról, hogy „az Európai Unió és a nyugati elit egy civil szervezet befolyása alá került”. Azt még Földi is elismeri, hogy „ez egy olyan kezdeményezés, ami sok mindenre rámutat, ugyanakkor a tényszerűséget mindenféleképpen nélkülözi”, hiszen a NATO nem támad a saját szövetségeseire.

És tulajdonképpen a beszélgetés itt azonnal véget is érhetne, de még el kell mondani, hogy fizetési listákon szerepelnek azok az uniós politikusok, akik Soroshoz vagy a Nyílt Társadalom Alapítványok rendszeréhez köthetők. Földi szerint a NATO-nak inkább a menekültválság idején kellett volna beavatkoznia. Majd lezajlott az a beszélgetés, amit az elmúlt hat évben már mindenki hallhatott párszor köztájékoztatás címén.