Soha nem látott méretű békemenetet szerveznek a „mutánsnak” nevezett ellenzék ellen 

POLITIKA
2021 április 23., 12:44

Amint vége a járványnak, már nem kell maszkot hordani, és szabad tömegrendezvényt tartani, a CÖF békemenetet szervez. De nem akármilyet, hanem járványtematikájú eseményt, amire a terveik szerint meg fogják hívni az operatív törzset és „a pandémia legyőzésében résztvevő összes honfitársunkat”. Ezt Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke mondta el egy tájékoztatón.

link Forrás

A menet szervezését Csizmadia az „egyre súlyosabb provokációkkal” indokolta. Hogy ki provokál? Csizmadia szerint az ellenzék, akiket „mutánsoknak" nevezett. Az nem derült ki, hogy halált hozó kórokozókra vagy különleges képességekkel (lángolás, nagyon gyors futás, fémkarom kieresztése) bíró szuperhősökre gondolt-e, de a szövegösszefüggés alapján inkább az előbbiekre.

Csizmadia a tájékoztató elején kimondta:

„legyen áldott minden ampulla!”

Mármint amit orosz vagy kínai gyártó állított elő. Arról is beszélt a menet bejelentésekor, hogy „szabaduljunk meg a gonosztól”. Illetve arról, hogy szervezete azt szorgalmazza, hogy a Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló passzusai alapján lépjenek fel az ellenzékkel szemben.

photo_camera Nekünk ilyen ellenzék jutott.:(((