Elefántborjú született Budapesten

ÁLLAT
2021 április 28., 10:46

A fővárosi állatkert számolt be róla oldalán, hogy harmadszor is anya lett Angele nevű elefántjuk: szombat hajnalban egy életerős borjút ellett.

Mint az állatkert a közleményében írja, számításaik szerint az ellést tavaszra, éspedig tavasz közepére várták, de a születés várható időpontját ennél pontosabban nem lehetett előre meghatározni. Így a biztonság kedvéért már március közepe óta folyamatos ügyeletet tartottak az elefántoknál, még az éjszakai órákban is. A tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbb elefántborjú az éjszaka második felében, illetve hajnaltájt szokott megszületni.

link Forrás

A közlemény szerint a kiselefánt végül hajnali 5 óra 9 perckor jött a világra. Az ellés viszonylag gyorsan lezajlott, mindenféle komplikáció nélkül. A „szülőszobában" elhelyezett kamerák rögzítették is az eseményt. A videó érdekessége, hogy a képeken úgy tűnik, mintha az anya első dolga az lenne, hogy az újszülöttet megrugdossa. Valójában ez teljesen normális viselkedés az anyaelefántoknál, melynek célja, hogy a magzatburkot eltávolítsák a kicsiről.

„Az újszülött kiselefánt nem sokkal később sikeresen lábra is állt, az emlőket is rendben megtalálta, és táplálkozni kezdett. Így – bár minden eshetőségre felkészültünk – egyáltalán nem kellett beavatkozni semmilyen módon” – írják még.

Bár a kiselefánt súlyát pontosan nem lehet lemérni, az állatkert munkatársai „szemre" nagyjából 80 kilogrammosra becsülik. Az ázsiai elefántok vemhességi ideje 22 hónap körül szokott lenni, az újszülöttek súlya általában 70 és 100 kg között alakul.

Angele, az anyuka 2001. november 5-én született a franciaországi Les Mathes közelében található La Palmyre Állatkertben, ahonnan 2010. szeptember 29-én érkezett Budapestre. Assam, az apa egy évvel idősebb: 2000. október 7-én látta meg a napvilágot a Chesteri Állatkertben. Chesterből 2004. augusztus 18-án a belgiumi Ieper (Ypres) város állatparkjába (Bellewaerde Park) költözött, onnan pedig 2009. október 28-án került hozzánk. Angele és Assam nászából korábban már kétszer is született utód, 2013-ban és 2017-ben.