Nigériai örökséggel hülyítette be az ismerősét egy volt rendőrtiszt

bűnügy
2021 április 29., 14:21

Befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt rendőr főtiszt és társa ellen. Egy 44 éves férfi 2019 júliusában azzal kereste meg egykori szomszédját, aki korábban a rendőrségen vezető beosztást látott el, hogy segítsen bemutatni egy találmányát a Belügyminisztériumban.

Erre a volt rendőr előadta a férfinak azt a klasszikust, hogy Nigériában élő elhunyt rokona kettő millió dollárt hagyott rá, de az örökség megszerzéséhez előbb át kellene utalnia egy nagyobb összeget az ügyben eljáró külföldi ügyvédnek, csakhogy nincs ennyi pénze.

Abban egyeztek meg, hogy a volt rendőr a korábbi kapcsolatait felhasználva elintézi, hogy a másik bemutathassa a nála lévő technológiát a minisztériumban, és leállíttatja az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásokat, illetve a korábban kiszabott pénzbüntetés fennmaradó részének megfizetésére halasztást kap.

A férfi a közbenjárásért vállalta, hogy megszerzi a nigériai örökösödési ügylethez szükséges pénzt. Később át is adott 2,5 millió forintot a volt rendőrnek.

A vádirat szerint a volt rendőr társát megtévesztve valótlanul arról tájékoztatta őt, hogy az ügyek eredményes elintézése érdekében közbenjárt, azonban valójában semmilyen intézkedést sem tett, egy hivatalos személyt sem keresett meg.

A nyomozó ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a volt rendőr az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, a bíróság ítélje négy év szabadságvesztésre, 500 ezer forint pénzbüntetésre, négy év közügyektől eltiltásra, valamint rendeljen el vele szemben 2,5 millió forintos vagyonelkobzást.

A volt rendőr hivatásos szolgálati jogviszonya már korábban megszűnt, jelenleg – a szintén korrupciós bűncselekmény miatt kiszabott – szabadságvesztés büntetését tölti. Szabadlábon védekező társa szintén büntetett, jelenleg kilenc büntetőeljárás van ellene folyamatban, ezt a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. (Ügyészség)