Öt nap alatt 650 tonnányi illegális hulladékot gyűjtött össze a Magyar Közút

Tavaszi hulladékgyűjtési kampányt tartott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Április 12. és 16. között 3200 köbméternyi, azaz 650 tonnányi illegális szemetet gyűjtöttek össze az országos közutak mentén, és szállítottak hivatalos lerakóhelyre. A közútkezelő 94 mérnöksége közel 1500 helyszínen, egymástól eltérő útszakaszon, csomópontban és pihenőhelyen szedte a szemetet. A mentesített szakaszok kb. felét mellékutak tették ki, több mint a harmadát a főúthálózat jelentette, a fennmaradó rész pedig gyorsforgalmi út volt. 

A Magyar Közút infografikát is közölt arról, hogy az egyes megyékben mennyit szemeteltek az utazók.

A legtöbb hulladékot egyébként a Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos útjai mellőli területéről gyűjtötték össze.Sajnos minden útszakaszon jellemző volt a közlekedők által az utazásuk során elszórt szemét: PET palackok, fém italos dobozok, cigarettás dobozok, illetve élelmiszerek csomagolása. A nagy forgalmú utaknál, autópályáknál és a határátkelőknél vívnak a leginkább szélmalomharcot a szakemberek ezzel a típusú hulladékkal. 

Illegálisan lerakott szemetet szednek össze Mezőcsát határában 2020. novemberében.Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

A pihenőhelyeken a társaság hulladékgyűjtő edényei mellé halmozva, útcsatlakozásoknál, földutak mentén, hóvédő erdősávok mögötti területeken volt a legtöbb illegálisan lerakott szemét. A hulladék összetétele ugyanakkor vegyes képet mutat: háztartási gépek, építési-bontási, lomtalanításból származó hulladékok, zöldhulladék, használt gumiabroncsok szerepelnek a toplistán, de sok esetben találtak a közutasok különböző veszélyes hulladékokat is, és sajnos már megszokottnak mondható az állati tetemek jelenléte is.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.