Percekig szemeztem az újlipótvárosiakat terrorizáló varjúval, de a független sajtóba ő sem mert belekötni

május 1., szombat 9:21

“Rosszul vagyok! Ebben a pillanatban is itt ez a varjú, egy pasit kerget, aki szabályosan fut előle”

kommentelte Csáki Judit színikritkus pénteken napközben. De nem a Hitchcock-féle Madarak vígszínházi főpróbáját élőzte, hanem a Pozsonyi út környékének átlagosnak számító jelenetét. Egy bepöccent dolmányos varjú ugyanis szabályos ámokfutást rendezett a környék egyik epicentruma, a Pozsonyi út-Radnóti Miklós utca kereszteződésének környékén.

Csáki a 444 kérdésére részletesebben elmesélte, hogy mit látott. Hát olyan jelenetsort, mintha Alfred Hitchcock és Szergej Ejzenstein együtt forgattak volna reklámfilmet egy Pozsonyi úti madárfitnesz-stúdiónak.

A varjú

“szorosan elhúzott egy pasi feje fölött, aki ettől kissé ijedten lehúzta a fejét, majd tovaröppent az állat, megfordult, és szemberepült vele, nagyjából nyakmagasságban, mire a pasi viharsebesen lehajolt, már majdnem guggolt. aztán futni kezdett (nem a madár), és pislogott hátrafelé. De a varjú addigra egy másik pasit szúrt ki magának, aki egy ötévesforma kisfiút vezetett kézenfogva, és amikor a madár repült felé, ugyancsak nyakmagasságban, lehajolt, felkapta a gyereket, és elrohant."

További beszámolókból derül ki, hogy a hepciás dolmányos nemcsak gyors, rövid rohamokkal operált. Egy környékbeli internetező ismerősét először csak megugrasztotta. Amikor az illető egy fa alá menekült, hősünk a fára szállva várta, hogy mit lép. Az illető a parkoló autók közt bújkálva próbált volna meglépni, de a varjú követte és lecsapott. A menekülő befutott egy épületbe, de amikor egy óra múlva kijött, elbeszélése szerint ott várta a Varjú. Erre behúzódott egy cukrászdába, de az üvegen át látta, hogy a varjú kint várta. Aztán amikor a szadista megunta a szadizást és elröppent a Duna felé, az áldozat gyorsan kereket oldott.

További netes beszámolókból is az derült ki, hogy a szadista verébalkatú mintha inkább férfiakat pécézne ki (szándékos szóvicc!), így a harmadik poszt elolvasása után motorra pattantam és öt perc múlva már a Pozsonyi út és a Randnóti Miklós utca kereszteződésében kellettem magam.

Arra az esetre, ha a varjú a konzervatív előítéletek rabja lenne és a melírozott hajam miatt nem tekintene elég férfiasnak, elhívtam K.-t, akinek olyan szakálla van, mint egy druidának, sajnos hosszú fehér köpönyeg és arany sarló nélkül. Magunkat varjúmodellként billegtetve, csábosan mászkáltunk a környéken, közben háttérszakértőnk, Winkler Róbert tippjére gondolva, miszerint a varjú költési időszakban szokta támadni az embert, a tekintetünkkel varjúfészket keresve. A környék kávézóinak és pékségeinek teraszain ugyanis jól láthatóan megkezdődött a költési időszak.

Nem kellett hosszan tényfeltárnunk, a Radnóti Miklós utca és a rakparti út kereszteződésében álló egyik fán ugyanis K. hamar kiszúrta a fészket. Üres volt, mármint épp nem volt otthon a házigazda.

Beálltunk a fa alá és megpróbáltunk úgy tenni, mint két baromi gyanús tojásevő.

“Fú de finom volt ez a 990 forintos varjúhabcsók a Három Tarka Macskában! Bár sehol sincs az Imola varjúpavlovájához képest” - mondtam éppen fennhangon, amikor az éles szemű K. észrevette, hogy a varjú minket néz. Tényleg ott ült a felső rakparti út szemközti oldalán,

egy fa villanyoszlop tetején.

Minket stírölt intenzíven.

“Hogy tudnám még durvábban megsérteni a safe space-edet?” - morfondíroztam.

A magasba emeltem egy erősen túlárazott kávét a környékről. De ez sem váltotta ki a támadóreflexet.

Meglengettem egy bélyeg méretű, állítólag cheddar sajtos tésztafoszlányt rajta egy varjútetű méretű jalapeno-szilánkkal. “Öthetvenet kértek EZÉRT!” - károgtam az Újpesti rakpart légterébe, de ez sem hatott.

A varjú azonban nem ült fel az olcsó provokációnak, így hiába töltöttünk el további háromnegyed órát a póznája alatt, csak megvető pillantásokat és lenéző stíröléseket tudtunk kiváltani belőle.

Pedig direkt félig kiabálva meséltem el, hogy a szolnoki művésztelepen egyszer megkergült az arborétumszerű park népszerű baglya, és rászokott arra, hogy megtámadja a művészeket. A bagolyterror specialitása az, hogy a terrorista teljesen némán tud röpülni, ezért nem gyanítasz semmit mindaddig, míg a fejeden nem csapkod egy másfél méteres szárnyfesztávolságú istenverése, aki közben a karmaival a hajadba kapaszkodik. Emiatt a telep lakói először elkezdtek a fejüket tekergetve járni mindenhová, ami eleve sokat javított az alaphangulaton, majd rászoktak arra, hogy mielőtt kiléptek a házukból, lábast húztak a fejükre. A képzőművészek eleve vicces társaság, de nincs az a pocakos, nagybajszú poszt-nagybányai mester, akinek a fellépésén ne javítana rengeteget egy, a fejébe húzott piros, zománcos tejeslábos.

Mivel a varjú ezt végighallgatva is maradt a fenyegető sasolásnál, ezen a ponton befejeztük a tények feltárását. Mindenki vigyázzon magára és gyakorolja a robbanékony vágtákat a következő kézműves vakondsajtműhely bejáratáig! Pár hétig még szükség lehet erre, aztán kirepülnek a fiókák.