Nagyon sok Pfizer-vakcina jön, de akkor Orbán szerint miért nem lesz hetekig elérhető az oltópontokon?

járvány
2021 május 03., 14:38

Amikor Orbán Viktor múlt pénteken váratlanul bejelentette, hogy Pfizerrel is oltani fognak aznap az oltópontoknál, gyorsan hozzátette azt is, hogy ez kizárólag egyetlen napra érvényes, legközelebb majd hetek múlva lesz könnyített feltételekkel hozzáférhető a Pfizer.

Miután az online időpontfoglalás összeomlott, az emberek megrohanták az oltópontokat, és beálltak a kígyózó sorba. Az oltópontokra kivitt - állítólag 100 ezer adag Pfizer - el is fogyott aznap. Ezzel sikerült megugrani az Orbán által valamiért a nyitás feltételeként megszabott 4 milliós oltottsági számot. Előtte, utána is jóval alacsonyabb volt a szám.

link Forrás

Bár fontos, hogy mindenki minél hamarabb megkapja az oltást, bármelyiket az itthon engedélyezettek közül, mert mindegyik nagy százalékban véd a súlyosabb megbetegedés ellen, láthatóan sokan kivárnak, hogy mRNS-típusú oltóanyagot (Pfizer, Moderna) kapjanak.

Pfizer minden héten jön, májusban összesen 1,3 millió adagra lehet számítani.

Ez nem jelenti azt, hogy ennyi meg is jelenik majd az oltópontokon. A heti szállítmányok egy része értelemszerűen a második körös oltásra megy el. A Pfizernél 35 nap van a két oltás között. A magyar koronavírus-honlapon nincs olyan adat, hogy melyik vakcinatípusból mikor mennyit használnak, de az európai járványügyi központ által publikált számokból meg lehet becsülni, hogy hány embert várnak a második körre a héten.

Bár eleinte gondosan félretették a második körös adagokat, ez a precíz spájzolás egy idő után megszűnt, hogy minél több embert be lehessen oltani. Vagyis nincs betárazva az összes második körös oltás, mert úgyis folyamatosan érkezik újabb szállítmány. A Pfizer hónapok óta megbízhatóan teljesíti a vállalását, sőt, a mostani negyedévben egymillióval többet is szállítanak a szerződésben vállaltnál, mert a gyártási kapacitás felpörgetése miatt előrébb tudták hozni a második féléves adagok egy részét.

  • A múlt héten elvileg 102 ezer embert vártak második körre, miközben jött 355 680 adag vakcina.
  • Ezen a héten jóval több második köröst várnak, mert az április elején beoltott pedagógusoknál jön az újabb kör. Erre 212 ezer vakcinát kell félretenni. De ennél jóval több, 334 450 adag jön.
  • A május 10-i héten már újra csak 130 ezer körül lesz a másodszor oltottak száma. Az érkező szállítmány várhatóan 340-350 ezer körül lehet.
  • A május 17-én kezdődő héten 151 ezer második körös lehet beírva a naptárba. Itt is 340-350 ezer körül lehet az érkező szállítmány.
  • Aztán a május 24-i héten 210 ezer embernek kell félretenni a vakcinából. És ebben az esetben is lehet számolni azzal a korábbi hetekben érkezőhöz hasonló mennyiséggel, vagyis 340-350 ezer adaggal.

Jelentős különbség van tehát az érkező és a második körhöz szükséges mennyiségek között.

De van még pár szempont, amit figyelembe kell venni. Az érkező készletek egy részét Orbán utasítására stoppolják a fiatalok oltására. A 16-17 éveseket Pfizerrel fogják oltani, mert ez az oltóanyag biztonsággal beadható nekik. Müller Cecília mai bejelentése szerint csak majd az érettségi után, a május 17-i héttől kezdik az oltásukat. Hogy ők mennyien vannak, azt csak nagyjából lehet megmondani. Tavaly a KSH adatai szerint a 15 éves korosztály létszáma 95 319, a 16 éveseké 94 951, a 17 éveseké 97 442 volt. Ők lehetnek most 16-18 évesek, de a 18 évesek egy része már eddig is regisztrálhatott. Vagyis 190 ezernél többen lehetnek, 290 ezernél kevesebben. Hogy közülük mennyien kérnek oltást, az megbecsülhetetlen, bár számukra nyilván vonzó a védettségi igazolvánnyal járó számos kedvezmény. Nem világos, hogy akkor most ezt valóban úgy teszi félre a kormány, ahogy Orbán utalt rá, hogy mindenkinek jusson, aztán ami marad, azt egy idő után mégis csapra verik az oltóponton.

Müller Cecília ma célzott arra is, hogy a Pfizer már benyújtotta az engedélyezési kérelmet az amerikai és uniós gyógyszerészeti hatóságoknak a 12-16 év közöttiek oltásának engedélyezésére. Erre a még fiatalabb korosztályra azért még aligha kezdenek el most félrerakni.

És van még egy vállalás, amiről mostanában nincs szó, de a G7 emlékeztetett rá. Április elsején az EU-s tagállamok többsége megállapodott abban, hogy a második negyedévben a nekik járó vakcinák egy részéről lemond öt olyan tagállam – Bulgária, Horvátország, Szlovákia, Lettország, Észtország – javára, amelyet a járvány különösen sújtott. Magyarország a kormány döntése értelmében - a magas halálozási és fertőzöttségi adatok ellenére - az adományozók oldalán volt. A G7 számításai szerint mintegy 60 ezer adag vakcináról van szó. Hogy ezt mikor adjuk tovább, azt nem tudni pontosan. Ha most, akkor ennyivel kevesebbel lehet számolni a következő hetekben.

Ezen felül van egy további 40 ezres adag is, amivel Csehországot segítjük. Itt volt pontosabb dátum is, május első fele. A cseh kormányfő szerint Pfizer- vagy Moderna-vakcinákról van szó. Szijjártó Péter április elején a cseheknek tett felajánlást azzal indokolta, hogy itthon májusra lesz annyi vakcina, amennyivel mindenkit be lehet oltani. Ez darabra igaz, de az embereknek láthatóan megvannak a preferenciáik, és jelenleg úgy tűnik, ez egyelőre lassítja az oltások beadását. Illetve rekordot lehet elérni, ha a legkedveltebb oltóanyagok is hozzáférhetőek.

Vagyis Pfizer akkor nem lesz a következő két hétben, ha tényleg mindenki elmegy a második körös oltásáért, most adományozunk az itthon is sóvárgott vakcinából 6 EU-s országnak, és tényleg minden egyes 16-18 év közötti fiatalnak előre félretesznek vakcinát, ahogy Orbán közölte. Ha viszont megint fontos lesz egy újabb, Orbán által előírt oltási határ elérése, ezúttal a 4,5 milliós, akkor azért elő lehet majd venni a raktárból ismét.

Arról nem tudni egyelőre, hogy a múlt héten érkezett 200 ezer Szputnyikon mikor végzik el az előírt minőség-ellenőrzést. Ez korábban bő egy hét volt, igaz, a legutóbb érkezett 600 ezer kínai vakcinánál egy nap alatt végeztek a vizsgálatokkal. Ha a laborban végeznek, akár a Szputnyik is kikerülhet az oltópontokra hamarosan. És kisebb településeken oltanak már az egyadagos Janssennel is.

Kínai vakcinából bőségesen van, és AstraZenecára is lehet jelentkezni. Modernából is több van, mint amennyi a második körös oltásokra kellett. Ez a típus ugyanakkor egyelőre egyáltalán nem volt elérhető az online foglalásban. Azt sem lehet tudni, hogy mennyi érkezik majd belőle a következő hetekben, ez Orbán Viktor kisokosának a titka.