Mostantól nem veszi figyelembe az alkohol és a dohány árváltozását a maginfláció számításánál a KSH

Áprilistól a Központi Statisztikai Hivatal módosítja a maginfláció számításához használt termékek és szolgáltatások körét, így a jövőben a szeszes italok és a dohányáruk árváltozását már nem veszi figyelembe a mutatószám meghatározásához. A változást követően a maginfláció a teljes infláció 63 százalékát fedi majd le.

A maginfláció az árszínvonal-változás középtávú változásainak egyik legfontosabb mutatószáma, elsődleges célja, hogy kiszűrje a fogyasztóiár-indexből az olyan egyszeri, átmeneti és nem piaci eredetű árhatásokat, mint például a hatósági döntések vagy a rendkívüli időjárás.

Quittner Péter, a KSH Fogyasztói árak osztályának vezetője szerint 

a szeszes italok és a dohányáruk árát az utóbbi években jelentősen befolyásolta a jövedéki adó mértékének rendszeres, éven belüli többszöri, európai uniós jogszabály által előírt változtatása, így az európai intézmények gyakorlatát is alapul véve döntöttek a maginflációs mutató számításának módosításáról.

Összetételének változásából adódóan a maginfláció a korábbi 73 százalék helyett a teljes fogyasztóiár-index 63 százalékát fedi le. Számítása a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően továbbra is az index újrasúlyozásával történik. A KSH a korábbi gyakorlatához híven a gyorstájékoztatókban publikált szezonálisan kiigazítatlan maginfláció mellett az idősort szezonálisan kiigazítva is közzéteszi.

Korábban a KSH a nem feldolgozott élelmiszereket, a háztartási energiát, a járműüzemanyagokat, a tb által támogatott gyógyszereket, valamint a hatósági áras szolgáltatásokat hagyta ki a fogyasztóiár-indexből a maginfláció számítása során. A mostani változtatás eredményeként bővül ezeknek a termékek a köre.

A maginflációs mutató 1994. decemberi bázison készül, így összetételének változása miatt 2021. áprilisban az idősort a KSH visszavezeti 1995. januárig, amiből adódóan egyszeri jelleggel visszamenőlegesen a teljes maginflációs idősor megváltozik ezen időpontig. A változás után a maginflációs mutatószám először a Központi Statisztikai Hivatal 2021. május 11-én esedékes Fogyasztói árak, 2021. április gyorstájékoztatójában jelenik meg. (KSH)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.