Nem lesz idén Sziget Fesztivál

május 6., csütörtök 10:26

Ahogy a legtöbb nagy európai és hazai fesztivál, úgy a Sziget is elmarad 2021-ben. Ez kicsit várható volt, de hivatalos csak ma lett.

„Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. „Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk”.

Ugyanakkor reménykedve várják a 2022-es szezont, ahogy írják, „úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha”.

Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenekelőtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”