Irakban betiltották azt az átverős tévéműsort, amiben hírességeket csaptak be azzal, hogy az ISIS elrabolja őket

május 7., péntek 15:34

Az iraki médiahatóság letiltotta azt a tévés prankműsort, melyben azzal vertek át hírességeket, hogy úgy tettek, mintha épp az Iszlám Állam készülne elrabolni őket.

A Tannab Raslan című műsort az idei ramadán idején vetítették, egészen addig, amíg a médiahatóság közbe nem lépett. A műsorral szemben rengeteg nézői panasz is érkezett a hatósághoz, ami persze nem meglepő, hiszen az ISIS éveken át nagyon komoly pusztítást végzett az országban.

A műsorban híres irakiakat, például színészeket és focistákat hívtak el egy jótékonysági eseményre, ahol aztán színészek által alakított milíciák támadtak rájuk. Az emberrablási kísérletek végül nem sikerültek, mert megérkeztek a biztonsági erők (szintén színészek által alakítva), akik kiszabadították az átvert hírességeket.

A kamu terroristákon még kamu robbanóanyaggal megpakolt mellény is volt. A stáb közben rejtett kamerákkal rögzítette a történéseket. Az Associated Press által idézett irakiak egyáltalán nem fogadták jól a tréfát, még a tévéképernyők előtt ülve sem.

A műsor készítői nem értettek egyet a döntéssel: Raslan Haddad műsorvezető szerint ők csak az iraki biztonsági erők hősiességét akarták megmutatni, és a törlés igazságtalan döntés volt.

Az egyik legtöbb kritikát kiváltó részben az iraki színésznőt, Nessma Tannebet egy Bagdad melletti vidéki településre hívták, hogy az ISIS uralma alól felszabadított családdal találkozzon. Útközben azonban egy kamu ellenőrzőpont várta őket, ahol azt mondták neki, hogy nem sokkal korábban ISIS-harcosok jártak erre, és nem biztonságos a környék. A sofőrje ennek ellenére a továbbhaladás mellett döntött, holott Tanneb szemmel láthatólag zaklatott lett, és kérte, hogy forduljanak vissza. Amikor megérkeztek a házhoz, robbanás hallatszott kintről, és színészek által alakított milicisták rohanták meg az épületet. A túszul ejtett és bekötött szemű Tanneb egy ponton rosszul is lett, miközben az iraki katonákat alakító színészek már érkeztek, hogy eljátsszák a kiszabadítását.

A tévéműsor készítését támogatta egy Irán által támogatott, főleg síita harcosokat tömörítő kormányzati ernyőszervezet, melynek tagjai az iraki biztonsági erők oldalán harcoltak az ISIS ellen. A felháborodás ellenére Haddad kitart amellett, hogy semmiféle határt nem léptek át a műsorral, és szerinte a csatornának nagy kártérítést kell majd fizetnie, amiért nem forgatják le a további részeket.

Nem ez volt az első

A Guardian pénteken az iraki döntés után írt arról, hogy messze nem ez volt az első átverős műsor, ahol a készítők valószínűleg túl messzire mentek. A libanoni Hadde Albak ugyanerre a logikára épült, és volt híresség, akit hét órán át tartottak fogva az álterroristák, míg a szintén libanoni Urgent Landing című műsorban a különgépre terelt hírességekkel azt közölték, hogy motorhiba miatt le fognak zuhanni: