Most nem lennék oroszbérenc hód vagy túrakenuval támadó terrorista

május 7., péntek 14:37

Azonnal éreztem, hogy van valami szokatlan.

Nem, nem az volt az, hogy az ismerős horgászcsónakok, sárkányhajók, uszályok, kajakok, kenuk, hódok, uszadékfák és intim betétek helyett állig felfegyverzett katonákkal teli, megfélemlítően sötét színű harci csónakok húztak el mellettünk a Duna közepén zárt alakzatban.

Hanem az, hogy amint egy vonalba értek velünk, elvették a gázt, hogy ne szívassanak meg a hullámaikkal.

Döbbenten pillantottunk fel Zs-vel. Ilyen viselkedést egyikünk sem tapasztalt még soha a magyar vizeken, ahol a “nagyobbik kutya hullámoztat” elve érvényesül, azzal a kiegészítéssel, hogy ha a nagyobbik kutya kellőképpen be is van kokszolva, és egynél több csaj hentereg a Baylinerje fehér bőrülésén, akkor még rád is húzza viccből a kormányt.

Ekkor pillantottuk meg a harci csónakokra kitűzött amerikai zászlót, így már érthetővé vált a dolog. Amerika 2 perc alatt nyert két új szövetségest és egy potenciális csapásmérő ladikot, de nekünk fontosabb dolgunk is volt, mint hadihajókat nézegetni, vagy beállni az amerikai hadseregbe, hiszen éppen az idei süllőszezont nyitottuk meg, úgyhogy hamar el is feledkeztünk a meglepő közjátékról.

Gyönyörparton - amit az itt a halak révén ránk váró, de a valóságban még soha meg nem tapasztalt gyönyörökről neveztünk el optimista módon - atomcsapás erejű kapást követően csinos, és ami legalább ilyen fontos, jól fotózható balint fogtam. Nem süllő, de nyitásnak nagyon örültem neki. Újra bebizonyosodott, hogy nincs kis hal, csak túl rövid kar:

Mi lesz itt még! - gondoltam magamban, nem is sejtve, hogy az élet mennyire meg fogja haladni a legvadabb várakozásaimat is. A legvadabb várakozásom ugyanis az volt, hogy egyszer csak egy méteres, hevesen vonagló test körvonalai bontakoznak ki a csónakunk mellett. Ehhez képest, alig félórával később és két kilométerrel feljebb egy hét-nyolcméteres test körvonalai bontakoztak ki az elképzelt helyen. Egyáltalán nem vonaglott, cserébe nem is egy süllőé volt, hanem a honvédség egyik, az amerikaiakkal együtt gyakorlatozó harci gumicsónakjáé.

Amióta nincs sorkötelezettség, egy bunkó katonával se találkoztam, ők is abszolúte kedvesen magyarázták el, hogy a Megyeri hídtól fölfelé nem horgászhatunk a hadgyakorlat miatt, és még azt is megengedték, hogy lefotózzuk őket.

Lehúztunk a hídig, és onnan próbáltuk kifigyelni, hogy minek a gyakorlása végett jöttek ide az amcsik.

Nem hittem volna, de nagyon úgy tűnt, hogy mi csíptük a szemüket. Mármint a pecás barátaim meg én, merthogy a világ legerősebb hadserege két percen belül irtózatos erejű csapást mért arra a kavicsos partszakaszra, ahol a hódokon, vaddisznókon, kormoránokon és szarvasokon kívül csak mi szoktunk megfordulni, amikor főzéssel egybekötött zátonypartikat tartunk, amik jellemzően olyan jól sikerülnek, hogy egy idő múlva úgy kell összegyűjteni a szerteszét kódorgó résztvevőket, akik oldott hangulatban előszeretettel kötnek életre szóló barátságot a folyóparti fűzfákkal.

Irtó érdekes volt megfigyelni az amerikaiak folyami partraszállási taktikáját. Kényelmes dobástávolságra állnak a parttól, majd 500 méteres körben minden ízzé-porrá lőnek, aztán szállnak partra, már ha maradt egyáltalán bármi a partból. Itt, ha nem vaktölténnyel bohóckodnak, a Szentendrei sziget közepéig letarolták volna az erdőt. Így maximum arra a dinnyeseggű hódra hozhatták rá a szívbajt, akit arrafelé szoktunk látni kavarni. A parti ökoszisztéma felmorzsolása közben a géppuskás néha megfordította egy kicsit a fegyverét, és a miheztartás végett virtuálisan megsorozta a túlsó part közelében hesszelő vadkacsákat, szürke gémeket és kis vöcsköket. Az ember azt is mondhatná erre, hogy milyen furcsa taktika, de ahhoz képest, hogy a folyami haderőnek kábé Nándorfehérvár ostroma idején lehetett értelme utoljára, igazából nem volt benne semmi annyira különös.

A demokratikus világrend aláásásán dolgozó hódokat azonban nemcsak a bőrük kilyuggatásával próbálják kiiktatni amerikai fegyverbarátaink. Hangfegyvert is bevetettek ellenük, ami úgy zúgott, mintha valami gigantikus masszírozógép szabadult volna el, vagy bekapcsoltak volna egy anyahajó méretű neoncsövet. Próbáltam volna odamenni, hogy elmagyarázzam nekik, hogy nem kell ekkora hacacáré, mert az európai hódok már attól elhúznak, ha az ember simán csak odaáll csónakkal, de Zsolt lebeszélt róla.

Irtó érdekes volt a hadgyakorlat, de a halak mind elmenekültek a környékről miatta, így fogtuk magunkat, és átmentünk a Duna kiságára. Az itteni halak, mint kiderült, mind átúsztak a nagyágba, megnézni a hadgyakorlatot, így miután egyéb esemény híján még két órán át hallgattuk a ratatázást és a hangfegyver gerjedő hangját, az erdei állatok kórusával együtt elénekeltük a Cock Sparrer erre az élethelyzetre is tökéletesen alkalmazható Take 'Em All című számát, aztán gyorsan hazamentünk.

A Duna vízrendszerének antidemokratikus kenusai, autoriter kajakosai, vallási fanatikusokkal kapcsolatot ápoló hódjai és a drogpénzeket fegyverüzleteken átmosó pézsmapockai pedig jobb, ha mostantól meghúzzák magukat!