„Bocsánatot kell kérnünk, ha akár egyetlen gyerekbántalmazást nem vizsgáltunk ki megfelelően”

május 10., hétfő 11:23
  • Bántalmazásos ügyeket tártak fel az SOS Gyermekfalvak ázsiai és afrikai tagszervezeteinél, amiket nem vizsgáltak ki megfelelően.
  • Magyarországon nem találtak ilyeneket, de itthon is szembenéznének az esetleges múltbéli visszaélésekkel.
  • A fizikai erőszakkal szemben zéró toleranciát hirdettek, évente egy-két esetről tudnak, de biztosan van, ami rejtve marad.
  • És még több a tennivaló a felnőttek és gyerekek közti határátlépésekkel, amik 10-20 éve még belefértek, de ma már nem.

Húsz tagszervezeténél talált súlyos visszaélésre utaló jeleket a nemzetközi SOS Gyermekfalvak, miután belső átvilágítást kezdeményezett. Az elmúlt 30 évet átvizsgálva olyan szexuális bántalmazásokról, erőszakos bűncselekményekről és korrupciós esetekrő szóló jelzésekre bukkantak, amiket nem vizsgáltak ki megfelelően.

Előfordult, hogy egy gyereket bezártak a rossz jegyei miatt, és nevelői nem engedték, hogy találkozzon a vér szerinti szüleivel - idézett egy példát Elisabeth Hauser, a nemzetközi SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója csütörtökön, amikor beszámolt az átvilágítás eredményéről. Ázsiai és afrikai országokról van szó, de még nem derült ki, pontosan hány gyerek érintett. Az eseteket egy SOS által felkért független bizottság vizsgálja.

Az SOS-ben olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik valamiért nem élhetnek a családjukban. Vannak köztük, akiket bántalmazás vagy rossz életkörülményeik miatt emeltek ki otthonról a hatóságok, és kisebb számban olyanok is, akik árván maradtak. A szervezethez került gyerekek többnyire nevelőszülőknél élnek, akár éveken keresztül, de vannak kisebb-nagyobb intézmények, kevésbé családszerű lakásotthonok is.

Ideális esetben, ha a vér szerinti család is megfelelő segítséget kap, a gondozásba vett gyerekek akár haza is költözhetnek, de sokan egészen felnőtt korukig nevelőszüleiknél maradnak, vagy örökbe adják őket.

A mexikói SOS Gyermekfalvak egyik tagja egy menekült kisfiúval Fotó: EDUARDO JARAMILLO CASTRO/AFP

Az SOS Gyermekfalvak a világ 137 pontján van jelen, és bár a név mindenhol ugyanaz, a szolgáltatásban és annak minőségében bőven lehetnek különbségek. „Nincs szabályozva, hogy milyen minimális szolgáltatásokat kell az egyes országoknak biztosítaniuk. Ezt az adott országban uralkodó körülmények és szükségletek irányítják” - mondta Kiss Gergely, a magyarországi szervezet ügyvezetője. Úgy látja, most arról kezdődik vita, hogyan lehet a kevésbé fejlett országokat is magasabb követelményrendszerhez igazítani.

A 90-es évek óta szőnyeg alá söpört visszaélések részleteiről egyelőre keveset tudni, írásos jelentést sem tettek még közzé, de a nemzetközi szervezet addig is fontosnak tartja a bocsánatkérést. „Már azért is bocsánatot kell kérnünk, ha csak egy eset is igaz ezekből, ha csak egyszer is kudarcot vallottunk az ügyek kivizsgálásában” - mondta Kiss.

A magyarországi szervezet nem kapott negatív visszajelzést a vizsgálat során, de Kiss szerint ez az egész jó alkalom arra, hogy társadalmi szinten is többet beszéljünk a felnőttek és a rájuk bízott gyerekek viszonyáról. „Tisztában vagyunk vele, hogy az esetek egy részéről nincs tudomásunk. Aki nem néz szembe ezzel, az először magának hazudik, aztán az egész szervezetet hátráltatja.”

Nincs fizikai bántalmazás, ami megengedhető

A magyar SOS-ben sokáig évente tíz körül mozgott a gyermekvédelmi bejelentések száma. Az elmúlt években ez felment húszra, és idén az első négy hónapban már 13-nál tartanak.

Alapvetően olyan esetekről van szó, amikor egy gyerek úgy érzi, nem bánnak vele megfelelően. Kiss szerint ez évente egy-két alkalommal jelent fizikai bántalmazást, ami, ha beigazolódik, a dolgozó elbocsátásához és feljelentéséhez vezet.

„Ebben zéró tolerancia van, a fizikai erőszak semmilyen formában és mértékben nem elfogadható. Ezek a gyerekek először a vér szerinti családjukban traumatizálódtak, aztán akkor, amikor kiemelték őket. A gyermekvédelem nem az a hely, ahol jó lenni, hiszen nem jó, ha nem a családoddal élsz. Épp ezért kell a zéró tolerancia, hogy ne legyen még annál is rosszabb, mint amennyire rendszerszinten az.”

Magyarországon először az SOS dolgozott ki olyan jelzőrendszert, ami pontosan leírja, milyen módon kell kezelni egy bejelentést. Aki először értesül róla, köteles 48 órán belül jelenteni az ezzel foglalkozó munkatársnak. Ezután bizottságot állítanak fel pszichológus és más, akár külső szakértők bevonásával, akik megvizsgálják az ügy részleteit, és meghatározzák, mi a teendő.

Kiss örül az esetszámok növekedésének, mert ez a tudatosság növekedését jelzi.

„Nem a tényleges visszaélések száma nő, hanem a titokban maradt esetek száma csökken.”Egy gyerekekkel foglalkozó szervezetben valószínűleg képtelenség teljesen megszüntetni a visszaéléseket. De Kiss szerint a belső eljárásrendek fejlesztésével, a tudatosság növelésével elérhető, hogy bántalmazás csak elvétve történjen.

Ezt segíti az is, hogy néhány éve még átlagosan öt gyerek jutott egy nevelőszülőre az SOS-ben, most már átlagosan 2,4. A 80-as években létrehozott klasszikus gyermekfalvakat - amikor a nevelőszülői családok egy közös területen, egymás mellett laktak - is fokozatosan felszámolják, a nevelőcsaládok többsége már a településeken szétszórva, saját házában, saját szociális hálójában neveli a gyerekeket. Így mindenkire több figyelem juthat, és a családokat kívülről segítő szakemberek is nagyobb eséllyel veszik észre, ha baj van.

20 éve nem vizsgálták, 10 éve nem foglalkoztak vele, ma már nem fér bele

Ahogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak a témára, képzéseket tartanak a kollégáknak, és a gyerekekkel is beszélnek róla, úgy egyre finomabb ügyek is felszínre kerülnek. Kezdetben például senki sem jelentette a gyerekek közti bántalmazásokat. „Nem érezték úgy, hogy ha az egyik gyerek kilöki a másikat a hintából a játszótéren, az ebbe a kategóriába tartozik. Most már beletartozik, ami nagyon jó, mert így tudunk ezekről beszélgetni, és közösen eldönteni, hogy milyen esetekben kell fellépnünk.”

Nincs olyan esetszám, aminél hátradőlhetnének, és azt mondhatnák: most már minden rendben van. „Nagy kérdés, hogy társadalmi szinten mit gondolunk sérelemnek, 30 éve más volt az elfogadott, mint manapság. Van, amit 20 évvel ezelőtt nem vizsgáltak, 10 éve már vizsgáltak, de nem foglalkoztak vele, ma meg következménye is van. A következő lépés, hogy nyilvánosan lehessen beszélni róla, ide próbálunk eljutni.”

A nehezebben megfogható határátlépésekkel mostanában kezdenek intenzívebben foglalkozni, ezért még kevés a konkrét tapasztalat. Kiss fiktív példája szerint ebbe a kategóriába tartozhat, ha a lakásotthonban például egy nevelő arra kéri a gyereket, hogy ne zárja be zuhanyzás közben az ajtót. „Ez értelmezhető úgy, hogy meg akarja figyelni meztelenül, ami határátlépés. De az is lehet, hogy attól fél, kárt tesz magában, mert tudja róla, hogy vagdalja magát. Másfelől a gyerek erre azt mondhatja, elég lett volna, ha csak felhúzza a pulóvere ujját.”

A gyerekek rengeteg ilyen helyzetbe kerülhetnek a hétköznapokban, akár az iskolában vagy edzésen is. „Szinte kizárt, hogy bárki jelezze, ha az edzője megjegyzést tett a combjára. Vagy ha az orvos indokolatlanul vetkőztette le a vizsgálathoz.” Ha egy SOS-ben nevelkedő gyerek valahol máshol tapasztal visszaélést, és szól róla, azt is kivizsgálják.

A fizikai bántalmazások és a finomabb határátlépések közt vannak a verbális és érzelmi bántalmazások. Ilyenekre már több példa van a SOS-ben is.

„Előfordul, hogy egy fiatal nem érzi jól magát egy családban, azt mondja, túl sokszor ingerült vele a nevelőszülő, érzelmileg zsarolja, sarokba szorítja. A nevelőszülő nyilván más változatot ad elő: a gyerek játszmázik, nem tartja be a szabályokat, elszökik, csúnyán beszél.”

Ha nincs szó szándékos bántalmazásról, még mindig kiderülhet, hogy a nevelőszülő annyira kiégett, hogy már nem alkalmas a feladat ellátására. Lehet, hogy csak az adott gyerek problémáit nem tudja kezelni, mert nem elég felkészült, vagy érzelmileg elfáradt. „Egy segítő szakmában sokat adsz ki a lelkedből, és a nevelőszülők ezt hosszú időn keresztül csinálják. Amúgy is biztosítunk nekik szupervíziót, de ilyenkor extra támogatást adunk, felkérünk egy pszichológust, aki alaposan megnézi, milyen állapotban van, miben kellene fejlődnie.”

Ha elmérgesedik a viszony, mediációval próbálkoznak, végső esetben pedig más nevelőszülőhöz irányítják a gyereket.

Múltbéli eseteket keresnének

A nemzetközi szervezet a feltárt visszaélések miatt globális ombudsmani rendszert állít fel az áldozatok jogainak védelmére, illetve létrehoznak egy pénzalapot is, szintén azért, hogy segítsék a traumák feldolgozását.

Magyarországon a már működő jelzőrendszer részeként hamarosan felvesznek még egy gyermekjogi szakembert, aki kizárólag ezzel a területtel foglalkozik. Kiss szerint sokat kell még dolgozni azért is, hogy a gyerekek merjék jelezni a problémáikat. „Tudatosan beszélgetünk velük erről, hogy az óvodáskorú gyerekektől a fiatal felnőttekig mindenki pontosan értse, miről van szó. Ebben szeretnénk továbbhaladni.”

Az osztrák anyaszervezet mintájára feltárnák a múltbéli eseteket is. Ott néhány éve történészek kutatták fel az elmúlt évtizedek visszaéléseit. „Keressük, hogyan lehet ezt gyógyítva, nem sérüléseket okozva csinálni.”

Az első németországi SOS Gyermekfalu építése 1956-ban Fotó: HANDOUT SOS-KINDERDORF E. V./dpa Picture-Alliance via AFP

Mindenhol beszélni kellene a határátlépésekről

Magyarországon 23 ezer gyerek él gyermekvédelmi szakellátásban, ideértve a nevelőszülőket és a kisebb-nagyobb gyermekotthonokat. A nemzetközi ajánlások és a kormány is a nevelőszülői ellátás fontosságát hangsúlyozzák, hiszen egy gyereknek annál jobb, minél inkább családszerű körülmények közt nő fel. De még így is évről évre ezrek kerülnek intézményekbe.

Az SOS kis szereplő ezen a területen, 300 gyerekről gondoskodik most. Rajta kívül nem is maradt más civil szervezet, amely nevelőszülői hálózatot tart fenn. Az állam is egyre kevésbé van jelen fenntartóként, miközben az egyházak egyre fontosabb szerephez jutnak.

A kormány 2018-ban, a bicskei gyermekotthon botránya után hozott létre országos jelzőrendszert. Azóta nemcsak a fenntartók szabályozzák magukat többé-kevésbé, hanem egységes protokollok vannak arra, hogyan kell kezelni a bántalmazásról szóló bejelentéseket a gyermekvédelemben. A részletek kidolgozásába az SOS-t és más szervezeteket is bevontak, Kiss szerint „ritkán látott, jó folyamat volt”, tényleg figyelembe vették a véleményüket.

Most már a minisztériumnak is jelenteniük kell minden egyes, általuk kivizsgált esetet. Nem mindig kapnak visszajelzést, de előfordult már, hogy a minisztérium további tájékoztatást kért, hogy lássák, megfelelően zajlott-e az eljárás. „Ez egy extra garancia, aminek nagyon örülünk.”

Kiss szerint jó lenne, ha más területeken, a közoktatásban, a sportban, az egyházakban és mindenhol létrejönnének ilyen jelzőrendszerek, ahol felnőttek gyerekekkel dolgoznak. (A magyar püspöki kar két éve jelentette be, hogy létrehoznak ilyet, korábban az úszószövetség is ígérte.)

Indokoltnak látja, hogy a gyermekvédelmi ellátásra kiemelten figyelnek, de „azt gyanítom, sok átlagos magyar család, tanár, edző, bárki számára nehézséget jelenthet eldönteni, hogy mit szabad, és mit nem, milyen eszközökkel dolgozzon. Sok fiatal számára problémát okoznak ezek a hátárátlépések. Tudniuk kell, mit jelentenek ezek, és ha beszélni akar róluk, akkor kihez fordulhat. Ez össztársadalmi kérdés.”

Az államnak sok tennivalója lenne még az egyértelmű visszaélésekkel szemben is. Az UNICEF által létrehozott Gyermekjogi Civil Koalíció - aminek az SOS is tagja - tavaly a Kaleta-botrány után sürgetett intézkedéseket. Többek közt azt követelték, a kormány hozzon létre szakmai fórumokat, ahol kivizsgálhatják az ilyen eseteket, indítson tudatosságnövelő kampányt, indítsanak széles körű képzéseket áldozatsegítésről, traumafeldolgozásról és az erőszak természetrajzáról.