Spanyolországból hozták haza azt a férfit, aki az M5-ösön magát rendőrnek álcázva rabolt ki három embert

bűnügy
2021 május 10., 05:13

A spanyol hatóságok március 12-én fogták el Madridban, a kiadási eljárást követően május 7-én pedig átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak azt 35 éves, román állampolgárságú férfit, aki 2019-ben magát rendőrnek álcázva állított meg egy autót, és rabolta ki az utasait.

Még 2019. április 22-én rendeltek el nyomozást fegyveresen elkövetett rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt, miután az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében két férfi magukat rendőrnek álcázva leállított egy autót, annak román állampolgárságú sofőrét és utasait megfenyegették és bántalmazták, majd elvették a pénzüket és az autójukat. A rablók egyikénél egy gázfegyver is volt, amelyből több lövés dördült el. A nyomozók később megtalálták az autót is, amit az elkövetők kifosztottak és otthagytak az autópálya szélén.

link Forrás

Miután kiderítették, hogy az elkövetők külföldi állampolgárok voltak, és a feltételezett tettesek a rablás után azonnal elhagyták az országot, a rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.

A most elfogott 35 éves férfit kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Társát, egy 26 éves román férfit még 2019. október 18-án Romániában fogták el. (police.hu)