Védettségi igazolvány nélkül senkit nem fognak fogadni a szállodák

gazdaság
2021 május 11., 05:32

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás a Blikk megkeresésére mondta el, hogy nagy belföldi forgalomra számítanak a pünkösdi hétvégén: az előzetes foglalások alapján 80 százalékos kihasználtsággal működhetnek majd a szállodák és a magánszálláshelyek.

Épp ezért számítanak arra is, hogy a belföldi turizmus szempontjából kiemelkedő szezonja lehet a vendéglátásnak idén nyáron, várhatóan telt ház lesz rengeteg helyen. A külföldi turisták érkezésével kapcsolatban viszont alapvetően nagyon szerény adatokra számítanak, talán ősszel vagy jövő tavasszal lehet már élénkebb forgalom külföldről.

Arra a kérdésre, hogy mehet-e szállodába olyan vendég, aki tudja igazolni az oltását, de még nem érkezett meg a védettségi igazolványa, Flesch Tamás elmondta, hogy nem: sehol nem fogják beengedni azt a vendéget, akinek nincs igazolványa. Kivételt tehát senkivel sem tehetünk, viszont, ha ez az eset fennáll, szinte biztos, hiszen az üzleti etika is ezt kívánja, hogy a pórul járt vendég visszakapja az előleget” – tette még hozzá.