Vádat emeltek egy nő ellen, aki nem tudta elfogadni, hogy a szomszédok nem barátkoznak vele

bűnügy
2021 május 13., 08:14

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, akit a feltételes ügyészi felfüggesztés és a távoltartás elrendelése sem tartott vissza attól, hogy szomszédait zaklassa.

A vádirat szerint a nő már 2019 októbere és 2020 januárja között is zaklatta a vele egy társasházban élő szomszéd párt Hódmezővásárhelyen,

mivel mindenáron kapcsolatot akart velük kialakítani és nem tudta elviselni, hogy a ők ezt a törekvését és ajándékait visszautasították. A nő hetente megjelent a pár lakásánál este 6 és éjjel egy óra között, és jellemzően részegen becsöngetett. Ha erre nem reagáltak vagy kikapcsolták a csengőt, akkor addig dörömbölt, amíg ki nem nyitották az ajtót. De ekkor is többször előfordult, hogy visszament és ordibálva verte az ajtót, ettől a rendőri intézkedések sem tartották vissza. Többször vitt süteményt és ajándékokat, annak ellenére, hogy közölték vele, hogy hagyja őket békén. Emiatt nyomozás indult, ami csak néhány hónap nyugalmat jelentett a párnak. Az eljárást a járási ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztéssel zárta le tavaly októberben.

A vádhalasztás ellenére egyre agresszívebb folytatta a zaklatásokat 2020 novembere és 2021 márciusa között, amivel sokszor a pár kiskorú gyerekében is félelmet keltett.

A nő a mindenáron való kapcsolatteremtés érdekében volt, hogy köszönetnyilvánító levelet és nyakláncot dobott sértett postaládájába. Az sem tartotta vissza, hogy a szomszédok feljelentésére induló újabb nyomozásban távoltartást rendelt el vele szemben a bíróság, valamint gyanúsítottként hallgatták ki. A nő a felette levő lakásban lakó sértett háborgatását úgy is folytatta, kétnaponta a plafont verte, ordítozott.

A nő magatartása miatt a szomszédok kamerát is szereltettek fel a bejárati ajtó elé, ami alapján látták, hogy a vádlott hallgatózik, az ajtón levő ablakon keresztül próbál leskelődni.A járási ügyészség a vádlottat zaklatás vétségével vádolja. Az ügyében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni. (Ügyészség)