„Nem egy doboz gyufák vagyunk, hogy eldobnak minket, azt nem látszódunk”

május 18., kedd 6:02
  • Hajdúhadház 650 milliós európai uniós támogatást nyert leromlott városi területek rehabilitációjára. A program célja, hogy a telepi körülmények között élők lakhatási körülményeit javítsák.
  • A támogatásból többek között 10 szociális bérlakást is korszerűsítenek a település egyik szegregátumának számító Irinyi utcában, az itt élő 12 családnak a felújítás miatt el kell költöznie.
  • Csáfordi Dénes polgármester szerint nincs több szociális bérlakás a településen, ezért arra biztatja az Irinyi utcai családokat, hogy keressenek maguknak albérletet, és egy egyszeri, rendkívüli segéllyel oldaná meg a családok helyzetét.
  • A lakókat képviselő A Város Mindenké (AVM) csoport levélküldő kampányt indított, amiben arra kérik a polgármestert, hogy a fejlesztések mellett az önkormányzat biztosítson tartós és megfizethető lakhatást az Irinyi utcai rászoruló családoknak.
  • Az AVM által kikért adatok szerint korábban is csak a lakók egy részének volt kismértékű lakbérhátraléka, összesen kevesebb mint 200 ezer forint. A riport forgatása után az AVM által szervezett hátralékkezelési programban a lakók meglévő tartozásaikat rendezték.