Jogerősen is elítélték a jemeni diákokkal erőszakoskodó pécsi skinheadeket

bűnügy
2021 május 19., 07:18

3 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év 3 hónapos fogház- illetve 2 éves börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a két pécsi férfit, akik még 2018. augusztusának egyik estéjén rasszista támadást intéztek két, Magyarországon tanuló jemeni diák ellen. A vád ellenük közösség tagja elleni erőszak volt.

A három évvel ezelőtti nyári estén egy Szegeden tanuló jemeni diák érkezett autóbusszal látogatóba a Pécsett tanuló barátjához. Ahogy a távolsági buszpályaudvarról a helyi járat felé tartottak, egy utcán üldögélő skinhead csoport tagjai meghallották, hogy arabul beszélnek egymással, mire “Migránsok, húzzatok haza, takarodjatok!” és „Magyarországon magyarul beszéljetek!” szövegekkel beléjük kötöttek. Az egyik sértett utóbbira azzal reagált, hogy „Máshogy is lehet!”, majd továbbmentek. De a kötekedők ezt nem hagyták annyiban, utánuk futottak, és miközben hangosan gyalázták őket, az egyiküket a mellénél megragadva földre lökték, a másikukat elkapták és megrugdosták.

Ezután rövid üldözés következett, de a másodrendű vádlott olyan részeg volt, hogy elesett, ezért abbahagyták.

Az ügyről szóló törvényszéki sajtóközlemény igazi humán antropológiai tudományos szenzációt is tartalmaz. Az derül ki ugyanis belőle, hogy a Pécsi Törvényszék tudósai szerint a kopaszság világnézet. A vonatkozó szövegrész szerint ugyanis:

“A skinhead, rasszista beállítottságú és e világnézetüket hajviseletükben (kopasz), illetve öltözékükben (bomberdzseki, acélbetétes bakancs fehér cipőfűzővel) is kifejezésre juttató fiatalkorú G. Zs. elsőrendű és T. Z. S. másodrendű vádlottak az Árkád Üzletház fenti bejárata előtti fáknál lévő padokon ültek barátaik és ismerőseik társaságában.”