Már nem polgári, hanem bűnügyi vizsgálatot folytat Trump cégével szemben a New York-i ügyészség

bűnügy
2021 május 19., 04:06

A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább - közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője.

„Tájékoztattuk a Trump Organizationt, hogy vizsgálódásaink többé már nem tisztán polgári jogi természetűek” - közölte Fabien Levy. „Jelenleg aktív bűnügyi vizsgálatot folytatunk a Trump Organizationnel szemben a manhattani kerületi ügyészséggel” - tette hozzá.

A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész több mint két éve egy külön vizsgálatot folytat Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Vance és a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész vizsgálata között az AP amerikai hírügynökség szerint vannak átfedések. Így például mindketten fényt próbálnak deríteni arra, hogy vajon Trump vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat ezzel biztosítva magának kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket.

A volt elnök vállalatbirodalma egyelőre nem reagált a megkeresésekre. Trump azonban politikai indíttatásúnak nevezte a Letitia James által felügyelt vizsgálatot.

Vance hivatala a bírósági iratok szerint "feltételezett kiterjedt és hosszan tartó törvénytelen tevékenységet" vizsgál a Trump Organizationnél, ideértve adó- és biztosítási csalást, illetve az üzleti adatok meghamisítását is.

Vance azt követően indított vizsgálatot, hogy Michael Cohen, Trump korábbi személyes ügyvédje pénzt fizetett a 2016-os elnökválasztás előtt két nőnek, hogy hallgassanak állítólagos viszonyukról a milliárdos üzletemberrel. Cohen, akit három év börtönbüntetésre ítéltek adócsalásért és a hatóság félrevezetéséért, 2018-ban elismerte a pénzátutalást. A feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt.

A vizsgálatok új lendületet kaptak mióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást, és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe. (MTI/BBC)