Az ellenzéki összefogás megalakította az Országos Előválasztási Bizottságot

POLITIKA
2021 május 20., 12:21

Civilek bevonásával megalakult az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB), jelentette be a szövetséget kötött hat ellenzéki párt.

Az előválasztás megszervezésével és lebonyolításával megbízott bizottságba egyrészt bekerültek a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd delegáltjai, de bevonták a Civil Választási Bizottságot (CVB) is, amelynek tagjai:

  • a társadalmi mozgósító kampányokkal százezreket elérő aHang,
  • a kormánypárti médiafölény ellensúlyozására létrejött Nyomtassteis,
  • a választások tisztaságát és átláthatóságát őrző Számoljuk Együtt Mozgalom,
  • a civilek, szakszervezetek és ellenzéki pártok együttműködését segítő Civilek a Demokráciáért Egyesület,
  • a megalapozott politikai és szakpolitikai megoldásokat kidolgozó ELEGY,
  • a nyilvános viták szervezésében tapasztalt Tabumentes Országmentés Egyesület,
  • valamint a kulturális szférát mozgósító FŐNIX Mozgalom.

A közlemény szerint a CVB a 2019. évi önkormányzati választások során a fővárosi és a ferencvárosi előválasztások megszervezésében és lebonyolításában jelentős szerepet vállalt, ezért az ő tapasztalataikra szeretnének támaszkodni.