Koronavírus-számok Magyarországon 10/28/2021
Elhunytak + 45 Σ 30 692
Kórházban + 172 Σ 1 970
Fertőzöttek + 4 039 Σ 859 378
Tesztek + 27 744 Σ 7 348 118
Oltottak + 3 253 Σ 5 947 085
A legújabb trendek

Kétszer annyian kértek a múlt héten Pfizert, mint kínait

május 20., csütörtök 10:28

Olyan kevés információ van a koronavirus.gov.hu-n bármiről, miért pont a vakcinák lennének kivételek. Azt naponta lejelentik a reggeli összesítésben, hogy hányan kapták meg összesen addig december vége óta az első oltást és a másodikat. Azzal már nem fáradnak, hogy a napi változásról beszámoljanak, akit érdekel, számoljon utána. (Mi mindenesetre megtesszük.)

Szerencsére az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a tagországoktól bekéri az adatokat, és publikálja is azokat hetente.

Így derül ki, hogy melyik vakcinából mennyit adtak be. Első és második oltásból összesen így álltunk a múlt hét végén:

Pfizerből a múlt hétig 3,2 millió adag érkezett Magyarországra, ebből 2,9 milliót fel is használtak. Sinopharmból összesen 3,1 millió érkezett a múlt hétig, ennek a felét, 1,5 milliót használtuk fel. Ez az arány azóta tovább romlott, mert a kínai vakcinából időközben jött még 1,2 millió adag, és további félmilliót várunk még.

A múlt héten az ECDC adatai szerint 257 253-an kapták meg az első oltásukat. Ilyen arányban:

Moderna nem került ki az oltópontokra, azt háziorvosok használták. Az egyadagos Janssent főleg oltóbuszokon használják, kistelepüléseken. Az Astrával pedig az a helyzet, hogy György István kormányzati oltásfelelős tegnapi bejelentése szerint kevés jön, ami van, azt második körös oltásra használják majd. Arra bőven van még tartalék. Nem világos, hogy csendben kivezetik az AstraZenecát az oltási programból, vagy csak ideiglenesen nem jön, mindenesetre a szerződés szerint még több mint 5 milliónak kellene érkeznie. Ennyire biztosan nincs szükség.

A magyar kormányzati honlapból kinyerhető minimális információk alapján az ECDC-nél feltüntetett 257 ezernél többen, 368 903-an kapták meg az első oltást múlt héten Magyarországon. A különbség jelentős részét a 16-17 évesek adhatják, az ECDC-nél ugyanis egyelőre a 18 évesnél idősebbek kerülnek a statisztikákba. A 16-17 évesek itthon Pfizert kaptak.

A legidősebbek közül 71,6 százalékot oltottak be eddig itthon, ezzel messze nem állunk jól az EU-ban.

Szputnyik már nem jön több, AstraZeneca sem nagyon a jelek szerint, kínaiból így is sok van, Pfizerből júniusban 2,2 millió adag érkezik. A Moderna is már rendszeresen szállít, bár ebből nem rendeltünk összességében nagy mennyiséget.