A WHO szerint a hivatalosnál két-háromszor több halottja lehet a világjárványnak

járvány
2021 május 21., 16:51

A hivatalosan jelentett 3,4 milliónál két-háromszor több halálos áldozata lehet a koronavírus-világjárványnak az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO szerint. Samira Asma, a WHO adatosztályának igazgatóhelyettese szerint a járvány kezdete óta 6-8 millióan veszthették életüket covidban vagy mellékhatásaiban.

Covidáldozatok sírhelyeit ássák ki egy dzsakartai temetőben 2021. május 13-án.
photo_camera Covidáldozatok sírhelyeit ássák ki egy dzsakartai temetőben 2021. május 13-án. Fotó: BAY ISMOYO/AFP

A WHO úgy becsli, hogy 2020-ban, amikor a hivatalos statisztikák szerint 1,8 millióan vesztették életüket a betegségben, a valóságban akár 3 millió áldozata is lehetett a járványnak. Mindezt egy olyan statisztikai modell alapján állítják, amiben a covidnak tulajdonítható többlethalálozást is figyelembe vették. A módszer lényege, hogy a valós halálozási statisztikákból levonják a korábbi évek számain alapuló modellek alapján várható halálozási számokat. A különbözet pedig kiadja, hogy hány áldozata lehetett ténylegesen a világjárványnak.

Ez alapján úgy számolnak, hogy az 53 európai országban 2020-ban 1,1-1,3 millió áldozata lehetett a járványnak, nagyjából duplája a hivatalosan jelentettnek. Az amerikai kontinens 35 államában pedig 1,3-1,5 millió áldozat lehetett a hivatalos statisztikák szerinti 900 ezerrel szemben. A WHO a teljes statisztikáját a szervezet jövő heti éves genfi csúcstalálkozóján fogja bemutatni. (Via The New York Times)