Az indiai rendőrség figyelmeztette a Twitter helyi irodáját, amiért nem azt csinálják, amit szerintük kellene

külföld
2021 május 25., 05:06

Az indiai rendőrség már korábban is problémázott a Twitter helyi irodájánál, de most azért figyelmeztették őket, mert a Twitter „manipulated media”, vagyis „hamisított tartalom” címkével látta el a kormánypárti BJP szóvivőjének, Sambit Patrának egy bejegyzését.

A posztban a BJP vezetői azt állították, az általuk megosztott dokumentumokról készült screenshotok bizonyítják, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a dokumentumokban a kormányt próbálja hibáztatni a járványkezelésért. Az ellenzéki párt a Twitternél jelezte, hogy a BJP által posztolt dokumentumok hamisak, a Twitter ezután címkézte fel Patra posztját.

A Delhi rendőrség ezt követően megjelent a Twitter helyi irodájában, hogy személyesen figyelmeztessék a céget, a rendőrség szerint azonban csak a nyomozás részeként jelentek meg ott, mert „úgy tűnik, hogy a Twitter több, számukra ismeretlen információ birtokában van”.

A Twitter egyelőre nem kommentálta az ügyet, de nem ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy összetűzésbe keveredtek az indiai kormánnyal.

Áprilisban a kormány már utasította a Twittert, hogy távolítsák el azokat a bejegyzéseket, amik a járványkezelést kritizálják, korábban pedig szintén a kormány kérésére oldotta fel a Twitter számos, a mezőgazdasági reformok miatti gazdatüntetésekhez kapcsolható felhasználó blokkját. Ha utóbbinak a Twitter nem tesz eleget, a cég indiai irodájában dolgozókat börtönbe küldték volna. (BBC)