A rasszizmus ellen küzdve különféle bőrszínű bélyegekkel jött ki a spanyol posta, de pont a fehér lett a legértékesebb

május 27., csütörtök 19:25

A reakciók alapján nem a tervek szerint sült el a spanyol posta kezdeményezése: a héten jelentették be, hogy az emberi bőrszínek árnyalatait bemutató bélyegsorozatot vezetnek be, hogy így küzdjenek a rasszizmus ellen. Csakhogy a bélyegek közül pont a fehér bőrt ábrázoló bélyeg lett a legdrágább, és sokak szerint így nem annyira ment át a posta antirasszista üzenete.

Pedig a posta közleménye szerint direkt számolt ezzel a különbséggel: az állami vállalat ugyanis azzal akarta felhívni a figyelmet a rasszizmus okozta társadalmi egyenlőtlenségekre, hogy minél sötétebb a szín a bélyegen, annál kevesebb az értéke. A fekete bélyeget már 70 eurócentért, míg a legfehérebbet 1,60 euróért lehet megvásárolni a posta online boltjában.

A kampány kritikusai szerint viszont a kezdeményezés érzéketlen, és nincs tekintettel arra sem, hogy a nagy spanyol vállalatok mennyire nem sokszínűek. A Spanyolországban tapasztalható rasszizmusról nemrég könyvet író Moha Gerehou arról beszélt a Washington Postnak, hogy a posta szándéka jó volt, de nem véletlen, hogy a jó szándék ellenére végül mégis egy rasszista üzenetet sikerült továbbítaniuk. Szerinte ugyanis ezeket a kampányokat jellemzően fehér emberek tervezik az országban, mivel a nagy állami vállalatoknál nem is nagyon találni másmilyen háttérből érkező munkavállalókat.

Twitter-oldalán a posta megerősítette, hogy fel akarták hívni a figyelmet arra az igazságtalan és fájdalmas valóságra, aminek nem kéne léteznie az országban. A posta a rasszizmus ellen küzdő civil szervezeteket tömörítő SOS Raciscmo nevű mozgalommal működött együtt. Ők is úgy látják, hogy a posta kampányának célja az volt, hogy a bőrszínalapú diszkrimináció kérdését láthatóvá tegyék.

A spanyol posta amúgy az elmúlt években többször is kiállt társadalmi ügyek mellett, tavaly például a Pride hónapjára jöttek ki szivárványos bélyeggel, míg 2019-ben a környezetvédő fiatalokat biztosították támogatásukról.