Egy volt rendőr megvesztegette az egyik beosztottját a Vizoviczki-ügyben

bűnügy
2021 május 27., 11:30

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat egy volt rendőr alezredes ellen a Fővárosi Törvényszéken. A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én, bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Vizoviczki László és huszonegy társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, amely ügyet a bíróság jelenleg is tárgyalja.

Egy szerdán benyújtott vádirat szerint egy volt rendőr 2020 februárjában – azért, hogy a bíróságon folyamatban lévő fenti alapügyben a büntetőjogi felelősségre vonás alól mentesüljön – azt kérte vádlott társától, hogy egyes bűncselekmények elkövetését vállalja magára.

A volt rendőr a neki kedvező tartalmú terhelt vallomásért cserébe meg nem határozott összegű rendszeres havi juttatást ígért. De a vádlott társ, – aki korábban a volt rendőr alezredes beosztottja volt – az ajánlatot visszautasította.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje egy év négy hónap börtönbüntetésre és kettő év közügyektől eltiltásra. A volt rendőr a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt folyamatban lévő alapügyben 2020. június 16-án elrendelt letartóztatás hatálya alatt áll. (Ügyészség)