Még a Fidesz szavazóinak harmada is ellenzi a Fudan Budapestre költözését

POLITIKA
2021 június 01., 09:38

A Republikon Intézet megbízásából a Závecz Research készített reprezentatív közvélemény-kutatást: május 10-e és 15-e között ezer embert kérdeztek meg Magyarországon arról, hogy mit gondolnak a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának tervéről.

A jelenlegi tervek szerint Ferencvárosban, részben a magyar diákok számára tervezett Diákváros helyén épülhet fel a Fudan kampusza, és a 440 milliárd forintosra becsült projekt jelentős része kínai hitelből valósulna meg, hogy aztán elsősorban külföldi hallgatók elitegyeteme lehessen.

A most közzétett, május közepén készült kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 63 százaléka hallott a Fudannal kapcsolatos tervekről. A Republikon elemzése szerint ez az arány viszonylag magasnak számít, amikor ilyen típusú politikai ügyek ismertségéről van szó, ezért szerintük el lehet mondani, hogy a Fudan Egyetem kérdése széles körben ismertté vált, és nem csak egy szűk értelmiségi kört foglalkoztat, hanem valóban a hazai politika egyik meghatározó ügye.

Arra a kérdésre, hogy azok alapján, amit eddig hallott az ügyről, inkább támogatja vagy inkább ellenzi, hogy a kormány kínai egyetemi kampuszt építsen Budapesten, a válaszadók nagy többsége, 66 százaléka inkább elutasítja a beruházást, míg a támogatók aránya mindössze 27 százalék.

Az elemzés szerint a nagy elutasítottságért feltehetően a beruházás egyéb körülményei is okolhatók, mint például az építkezés magas ára, az a tény, hogy nagyrészt kínai hitelből valósul meg, valamint, hogy a tervek szerint kínai kivitelezőkkel és alapanyagokkal, és nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a kínai kampusz az eredeti diákváros tervezett létesítményeitől venné el a helyet.

Politikai hovatartozást vizsgálva kiderül, hogy az ellenzéki összefogás szavazói egyértelműen ellenzik a kampusz megépülését, túlnyomó többségük, 89 százalékuk nyilatkozta ezt.

photo_camera Fotó: Republikon Intézet

A Fidesz-KDNP szavazói esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet: miközben 60 százalékuk támogatja a tervet, még a kormánypárti szavazók majdnem egyharmada is elutasítja a kampusszal kapcsolatos terveket.

Az eredményekből kiderül, hogy a pártkötődéssel nem rendelkező, bizonytalan szavazók ebben a kérdésben szinte ugyanúgy gondolkodnak, mint az ellenzékiek: négyötödük (79%) elutasítja a kormány tervét, eközben pedig mindössze 15 százalékuk támogatja.

Az egyéb pártok (minden olyan formáció, amelyik nem tagja a hatpárti ellenzéki összefogásnak, illetve nem kormánypárt) szavazói álláspontjukban nagyjából leképezik a teljes társadalomban látott arányokat, 65 százalékuk ellenzi, 25 támogatja a beruházást.

„Összességében tehát elmondható, hogy a kormány terve még a saját szavazóinak körében sem élvez elsöprő támogatást, olyan mértékű egyetértést, ami a legtöbb tervüket övezi; a többi társadalmi csoportban pedig egyértelműen elutasított a Fudan kampusz megépülése” – zárul az elemzés.

A Fudan Egyetemmel korábban videós műsorunk, a Magyar Jeti is foglalkozott, érdemes azt is megnézni:

link Forrás