Ghána nem adna több kakaóbabot Svájcnak, inkább otthon gyártanának csokoládét

Ghána a világ második legnagyobb kakaóbab-termelője, és a jelek szerint épp arra készülnek, hogy alaposan felforgassák a világpiacot: az ország elnöke, Nana Akufo-Addo tavalyi svájci látogatása során ugyanis azt közölte vendéglátóival, hogy Ghána többé nem fogja eladni a nyers kakaóbabot Svájcnak, hogy aztán ott készítsenek belőle csokoládét, hanem inkább saját maguk akarják felhasználni a nyersanyagot.

A Financial Times cikke szerint Akufo-Addo látogatása során arról beszélt, hogy nem képzelhető el prosperáló jövő a ghánai emberek számára sem rövid-, sem közép- és hosszútávon, ha továbbra is kitartanak amellett a gazdasági berendezkedés mellett, amely a nyersanyagok kitermelésére és exportálására koncentrál.

A brit gazdasági lap elemzése szerint persze ez nem fog egyik napról a másikra végbemenni: Ghána Elefántcsontpart után a világ második legnagyobb kakaóbab-termelője, a világ kakaóexportjának ötödéért felelősek. De miközben a globális csokoládészektor egy évi 130 milliárd dolláros üzletág, ebből Ghánába csak kétmilliárd dollár jut el. Épp ezért sok termesztő él nagy szegénységben, mivel a termelési láncon keletkező értékekből mindössze hét százalék jut a termelőkhöz, míg a feldolgozás és árusítás után 80 százaléka.

Akufo-Addo azt szeretné, ha hazája a globális kereskedelmi szinten lenne képes a csokoládé előállítására, és a Financial Times szerint ez nem lehetetlen, de rendkívül nehéz vállalkozás lesz, hiszen az országból hiányzik ehhez a megfelelő infrastruktúra. Közben azonban a nyersanyagok tényleg helyben vannak, és a ghánai gazdaságnak minden lehetőséget meg kell ragadnia, amivel sokakat kiszakíthat a szegénységből. Ghánában már évtizedek óta gyártanak kisebb cégek csokoládét, a belső kereslet nő is, de e termékek minősége még elmarad attól, amivel az európai piacot meg lehetne hódítani.

Vannak azért vállalatok, melyek szeretnék megugrani ezt a szintet: a lap példaként említi a német-ghánai fairafricot, ami 10 millió dolláros beruházással hozott létre egy üzemet Accrában, és előbb 50, majd évi 100 millió tábla csokoládét tervez gyártani exportra.

A fairafric alapítója, Hendrik Reimers szerint azzal, hogy a kakaóbabból Ghánában készül majd csokoládétábla, ötször annyi érték maradhat az országban. Problémát jelent, hogy az országban nincs kifejlett tejipar, így a tejport importálniuk kell, és a csomagolástechnika terén is komoly lemaradásuk van a nyugati gyártókhoz képest. Ráadásul az országban melegebb van, azaz több energia kell a csokoládék hűtéséhez, és messzebbről kell szállítaniuk a nyugati piacokra.

Reimers nem is számít arra, hogy a ghánai gyártók egyhamar versenyezni fognak majd az automatizált termelőkapacitásokat használó nyugati gyártókkal. Inkább a prémiumpiacra akarnak betörni a termékeikkel, illetve keresik majd azokat a vásárlókat is, akik érzékenyek arra, hogy a termékük egy etikusabb termelési láncból származzon.

A Financial Times megjegyzi, hogy ez az egész kérdés messze túlmutat a csokoládén: Ázsiában szinte egyetlen gazdaság se volt képes kilábalni a szegénységből a termelőszektor erősítése nélkül. A termelési kapacitások kiépítése pedig szükségképpen egy elég kezdeti szinttel indul el: mint a cikk írja, sokan gúnyolódtak az első dél-koreai gyárak kezdetlegességén a hatvanas években.

Ghána elnöke szerint hazája bele van ragadva egy neokoloniális kereskedelmi rendszerbe, azaz ők biztosítják a nyersanyagot a fejlett országok iparának, és a haszon jelentős részét a fejlett országok realizálják. Ebből szeretnének most kitörni, többek között a hazai csokoládéipar fellendítésével.