Gázpisztolyt rántott Dobrev Klára egri kampányrendezvényén egy ellentüntető

POLITIKA
2021 június 04., 16:04

Péntek délután Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje éppen Egerben, a Széchenyi István utcában kampányolt, amikor az eseményen megjelent három ellentüntető, akik EL-KÚR-TUK feliratú táblát tartottak, miközben egy hangszóróról az őszödi beszédet játszották be.

photo_camera Fotó: Demokratikus Koalíció/Facebook

Az Egri Ügyek beszámolója szerint emiatt szóváltás alakult ki a DK rendezvényére érkezők és a Dobrev ellen tüntető férfiak között, majd az egyikük előrántott egy gázpisztolyt, mert valaki bele akart rúgni a hangszórójába. A fegyvert végül nem használta.

link Forrás
link Forrás

A Demokratikus Koalíció az oldalán az incidensről azt írta, hogy miután Rónai Sándor EP-képviselő rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat. A kampányesemény ugyanakkor nem szakadt félbe.

A rendőrség közleménye szerint a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban van. A rendőrség szerint a gázpisztolyt a férfi engedéllyel tartotta.

A három férfi a KESMA helyi lapjának, a Heol-nak azt mondta, hogy egy Eger Hangjai nevű civil szerveződés tagjai, céljuk pedig a találkozó megzavarása volt.