Hétfőtől a beoltott magyarok szabadon utazhatnak nyaralni Ciprusra

Egészségügy
2021 június 05., 11:41

A jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiának nyilatkozva.

“Azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között”

- jelentette be.

Azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásuk adatait. Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak és ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és ezzel tudják igénybe venni a beoltottak által igénybe vehető szolgáltatásokat. A miniszter jelezte: az összes technikai tudnivalót közéteszik a konzuli szolgálat honlapján is.

Ez cikkünk élesítésének időpontjában még nem történt meg.