Jeff Bezos júliusban kiruccan az űrbe

űr
június 7., hétfő 11:56

július 20-án, az öccse, Mark társaságában Jeff Bezos elhagyja a Földet, legalábbis egy kis időre, az űrtechnológiát fejlesztő cége rakétáján ugyanis az űrbe fog utazni - ezt jelentette be hétfőn az Instagram oldalán bolygónk leggazdagabb embere.

"Ötéves korom óta arról álmodozom, hogy eljutok az űrbe. Július 20-án a testvéremmel neki is indulok. A legnagyobb kaland, a legjobb barátommal"- írja az 57 éves, nagyjából 187 milliárd dollár vagyonnal bíró Bezos. A nagy útra a Blue Origin New Shepard nevű rakétájával indulnak majd, négy másik űrhajós társaságában. Ez lesz Bezos űrcégének első kilövése, amivel embereket juttatnak majd a világűrbe. A közel 18 méteres rakétára erősített, hatfős kapszulával elvileg 11 perc alatt hagyják majd el a Föld légterét, 94 kilométerre emelkedve a felszíntől.


Ha összejön az expedíció, akkor Bezos lesz az első az űrmániás milliárdosok közül, aki a saját cégének rakétáján eljut a világűrbe. Ahogy arról nemrég részletesebben is írtunk, elég nagy a rivalizálás világ leggazdagabbjának posztjáért is versengő Elon Musk és Jeff Bezos űrcégei, a Blue Origin és a SpaceX között. És bár Musk cége már juttatott el űrhajósokat a nemzetközi űrállomásra, és egy Teslát is kilőttek már az űrbe, Musk még nem pattant szkafanderbe, hogy kipróbálja az utat. Ahogy a harmadik rakétagyártó milliárdos, Richard Branson sem, aki pedig Virgin Galactic nevű cégével direkt arra szeretne szakosodni, hogy kalandvágyó milliárdosokat lőjön ki az űrbe elképesztő sok pénzért. (CNN)